Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. május 11., vasárnap

Sportos őszi-téli programok Siófokon

A múlt hétvégén rendezték meg a 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratont, november végétől pedig várja a korcsolyázókat a Siófoki Jégkikötő, decemberben pedig Mikulásfutás és szilveszteri sportnapok is lesznek a városban.

Évről évre egyre több aktív kikapcsolódási lehetőséget kínál Siófok, emellett 2019-ben is számos jelentős sportrendezvénynek adott és ad otthont a város.

November 29-én, a Városnapon nyílik meg a Siófoki Jégkikötő a Hajóállomáson. A szabadtéri korcsolyapálya tavalyi népszerűségén felbuzdulva idén még nagyobb és látványosabb lesz a siófoki jégpálya, így több mint 600 négyzetméteren lehet majd korcsolyázni egészen 2020. február elejéig.

2019. december 8-án már ötödjére rendezik meg a Balatuning Egyesület téli családi sporteseményét, a Mikulásfutást. A táv idén is könnyen teljesíthető, mindössze 2000 méter lesz, és a futás köré egy teljes sportos délután szerveződik a Siófoki Hajóállomáson. A program közös bemelegítéssel kezdődik, a futókból, görkorizókból és rollerezőkből álló mezőnyt pedig a Motoros Mikulások vezetik fel. Díjakat is kiosztanak a leggyorsabb versenyzőknek, a jelmezben érkezők pedig külön ajándékra számíthatnak.

Az aktív évet a szintén hagyománynak tekinthető BUÉK Siófok Sportnapok zárják. A többnapos programban számos sportág képviselteti magát, és a profik mellett az amatőr sportolók is megmutathatják tudásokat.

Ha sportos élményekről van szó, akkor is Siófokon kezdődik a Balaton!

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Nyári sztárparádé Siófokon

Siófok a nyár fővárosa, a Balaton turisztikai fellegvára, ahol egész évben változatos programok várják a helyi és idelátogató közönséget. A Pünkösdi Szezonnyitóval új életre kel a város. Június

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250