Megyénket képviselték

Az elődöntőről ugyan nem jutottak tovább a középdöntőre, azonban a csoport más szempontokból ugyan, de így is sokat profitált a megmérettetésen való részvételből – tudtuk meg Szabó Csabától, az együttes művészeti vezetőjétől. – Mindenképpen pozitív eredménnyel zártuk a részvételt, hiszen a Bakony-Balaton-felvidéki táncos hagyományokat eddig csak mi mutattuk be a kamerák előtt. A megmérettetésen ráadásul […]

Sportház a helyieknek és a vendégeknek

A megnyitó ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy minden évben itt nyaral a településen, itt volt akkor is, amikor ennek az épületnek az elődje leégett. – Több, mint tíz éve még nem gondoltam, hogy a helyén épülő létesítmény készültének magam is részese lehetek. Örültem, hogy olyan tervvel állt elém a polgármester, amely jónak […]

Árverezi balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő

Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot – közölte az állami vagyonkezelő hétfőn az MTI-vel. Közleményükben ismertetik: az MNV több ütemben kínálja eladásra a korábban üdültetési funkciójú ingatlanokat. Az első ütemben hét önálló ingatlanra és egy ingatlancsomagra (Turizmus 1.) lehet […]

Sportos őszi-téli programok Siófokon

A múlt hétvégén rendezték meg a 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratont, november végétől pedig várja a korcsolyázókat a Siófoki Jégkikötő, decemberben pedig Mikulásfutás és szilveszteri sportnapok is lesznek a városban. Évről évre egyre több aktív kikapcsolódási lehetőséget kínál Siófok, emellett 2019-ben is számos jelentős sportrendezvénynek adott és ad otthont a város. November 29-én, […]

Tőzeges víz folyik a Balatonba

Egészségre ártalmatlan tőzeges víz folyik a Balatonba a Nyugati-övcsatornából a balatonmáriafürdői molónál – ez látszik a  november 17-én készült felvételen.