A Balaton tavasszal is csodás!
Zöldbe borulnak a fák, a hagymások ontják virágaikat, nyitnak a fagylaltozók és persze előbújnak téli álmukból a Pumák!
A Pumák legjobban ezt az időt szeretik, no meg a langy meleget, mert koruk okán a forróság már az ellenségük. Miért is? Mert az arcukra felrajzolt harci színek – értsd: make-up – a nagy melegben már olvad, az esetleges pára miatt a frizura lapul, a ruha tapad, és a platform cipőben a láb gyorsabban dagad.
Tehát az ideális időjárás pont a mostani a számukra, illetve az időszak is, mivel a vadászat során elejtett vadak, majd nyárra válnak teljesen „fogyaszthatóvá”! Mert ugye, érlelni kell egy kicsit, néha meg nagyon – persze ezt csak akkor vállalják, ha „királyi/nemes” vad akad a célkeresztjükbe.
A Pumák számára mindennél fontosabb az állagmegőrzés és mindent meg is tesznek érte: a tavasz első sugarainál már a parton fekszenek, tiniket megszégyenítő fürdőruhákban – mert ugye a télen elvégeztetett plasztikának a nyomait is le kell süttetni – így teljesítve azonnal két feladatot is: megmutathatják országnak-világnak legújabb/legcsodásabb testrészüket és ugye a D vitamin felvétel is szinte 100 %-hoz közeli, mert ugye tényleg kénytelenek felvenni az négy négyzetcentiméternyi anyagdarabot, ami a szépen gyantázott szemérmüket takarja.
A Pumákra jellemző tulajdonság, hogy szeretnek párosával vagy trióban közlekedni, így biztosítva azt a lehetőséget, hogy a mikro falka legalább egyik tagja célba érjen.
És, hogy mennyire vannak kiéhezve?
Hát tavaszra már nagyon! Így még az elején nem is annyira válogatósak!
Ilyenkor még szóba jöhet akár egy harmincas áldozat is, akinek azért már legyen egzisztenciája, mivel már „öregecske” így mentesítve a Pumát a becserkészés időszakában kötelező etetési időszak alól, aminek ugye költségeit a Puma állja.
De ahhoz, hogy a Puma fizessen, nagyon-nagyon-iszonyatosan jól kell kinézni a vadnak.
No meg persze megfelelően zsenge korban kell lennie.
Ilyenkor egy harmincas már szóba sem jöhet!
Bezzeg egy húszas, aki mondjuk még huszonöt előtti, nah, azokra áldoznak igazán a Pumák!
Mindennemű praktika értük/miattuk van, annak reményében, hogy aztán a szépen beetetett vadat magukénak mondhassák.
Legalább két-vagy három hónapig!
Míg ki nem használják/facsarják – persze megfelelő helyeken – hogy aztán egy újabb, delibb, frissebb változatra cseréljék!
Nekem igazán semmi bajom a Pumákkal!
Még az sem, hogy a vadászterületükön élek! De tényleg!
Van, amikor szinte büszke is vagyok arra, hogy nőtársaim közül, korosztálytársaim közül, vannak, akik ennyire jól néznek ki. Bár a bevállalósságuk néha meghökkent! Így: meghökkent és nem megbotránkoztat!
Én csak csodálkozom a fiam korúval az utcán lődörgő, csókban összeforró furcsa párokon.
Persze mindenki tisztában van azzal, hogy ez nem egy életre szól, hogy csak pár alkalomra, vagy talán kettőre/háromra, esetleg hónapokra, de én ilyenkor mindig a fiút figyelem.
Milyen típus?
A polgárpukkasztásra hajtó, aki csak azért kezd egy ilyen korú nővel, hogy rosszalló pillantások kereszttüzében fogja meg a Puma hátsóját, ezzel villogva a haverok előtt is?
Vagy a mindenkiben anyát látó, álmodozó szemű titán, aki egy helikopter anya mellett nőt fel és számra most ez a korosztály az eszményi?
Hát van egy nyaram összegezni, hogy idén melyikből volt több…
Madarász Ildikó
