Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. május 18., hétfő

TÖRTÉNELMI MAGASSÁGBAN ZÁRTA A LIQUI MOLY NEKA A MÁRCIUST

Férfi NB I-es csapatunk történelmi hónapot zárt: a Budai Farkasok elleni 27–22-es győzelem már az ötödik sikert jelentette a tavaszi szezonban, egy döntetlen és egy vereség mellett.

Az eredményeknek köszönhetően az együttes fennállása során először a tabella ötödik helyén zárta a hónapot, ráadásul a bennmaradását is bebiztosította.
A jó sorozat új célokat is megnyitott a csapat előtt, ugyanakkor a szakmai stáb továbbra is a fejlődésre helyezi a hangsúlyt.

Sótonyi László vezetőedző így értékelte a helyzetet:
„A mi erőnk a csapatban rejlik: mindig van valaki, aki a nehéz helyzetekben előlép. A fegyelmezett játék és a taktika betartása hozza az eredményeket. Jó érzés a tabella elején lenni, de ez nem tehet minket elégedetté – ez egy átmeneti állapot. A célunk, hogy tovább vigyük ezt a sorozatot, és minél előkelőbb helyen zárjunk. Szeretnénk túlszárnyalni a klub eddigi legjobb, nyolcadik helyét érő eredményét, de közben végig a fejlődésen és a következő mérkőzéseken marad a fókusz.”

 

 

Forrás:neka

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Gyereknapi hajó a Balatonon!

Az esemény fellépője Csatai Gergő, világszerte ismert magyar léggömbszobrász és Guinness-rekorder, aki látványos műsorral és színes lufikölteményekkel varázsol mosolyt a gyerekek arcára. A kicsik nemcsak egy

tovább olvasom »

Szólj hozzá!