Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 23., hétfő

Pajta a Balaton tornácán

Szeptember 10-én este folytatódtak az őszi Pajta események.
Bóné Kinga a gyereket várta, akiknek papírszínházi meséket hozott. A mesék jóval túlmutatnak a történeteken, napokon keresztül hordozzuk magunkban a képeket, a hangulatokat. A mesék mellett kívánhattak, tollat fújhattak-ezzel kicsit a mesébe is beléphettek, s labdákat dobálhattak önfeledten az ég felé.
Kisfaludy Sándor és Eötvös Károly. E két író volt témája Praznovszky Mihály irodalomtörténész előadásának, aki ismertette az írók kapcsolatát egymással. Eötvös, aki először írt szépirodalmi szinten a Balatonról, nagy tisztelője volt Kisfaludynak, akinek sajnos hírneve már életében megkopott. Számunka onnan ismeretes, hogy Szegedy Róza Felsőörsön búsult a költő után, amelyet Eötvös is megörökített Az utazás a Balaton körül című munkájában. Eötvös tájleírásai a mai napig fontosak, hiszen ő volt az, aki először írt a Mike-palotáról, és a Miske-szikláról, s megerősítette a palota létéről fennmaradt elméleteket.
A jó hangulatú előadás Praznovszky Mihálynak köszönhetően visszavarázsolt mindenki t a testőrök korába, a badacsonyi szüretek, és a bálok időszakába.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kompmenetrend változás!

Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 18.15 perc között. Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

tovább olvasom »

Szólj hozzá!