Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Őrzik hagyományainkat

A faluház zsúfolásig telt érdeklődőkkel az estre, amelyet megnyitva Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő méltatta az együttest.

– A csoport vezetője, Szabó Csabi tanítványom volt, kiváló ember lett belőle, nagyszerű néptáncos, remek programokat szervez a megyében. Nem véletlen lett Pro Comitatu-díjas, büszke vagyok rá, hogy Veszprém megye legnagyobb elismerését kaphatta meg. Kilenc éve Vollmuth Péter kiváló szemmel és érzékkel látta meg, hogy mi az, ami igazán érték. Az idő igazolta őt. Az év talán legnagyobb kulturális seregszemléje a két ünnep között a tördemici, a település ebben is élen jár. A gálán szép csokrot láthatunk a magyar kultúrából, hagyományokból. Példaértékű, ahogy mi magyarok őrizzük értékeinket. Attól lesz erős, gazdag és szép Európa és az Európai unió, ha erős nemzetek erős kultúráját éltetjük, nem pedig egy multikultúrát hozunk létre – mondta Fenyvesi Zoltán. Horváth Zoltán polgármester hangsúlyozta a hagyományőrzés fontosságát.

– Ami itt, nálunk folyik, az olyan nagy dolog, amit nem szabad elengedni. Bíztatok minden szülőt és gyermeket, hogy amennyire erejükből telik, tegyenek hozzá, mert ilyen lehetőség a megyében sem sok helyen van. Ha végig nézünk ezen a zsúfolt termen, megnyugodhatunk, hogy a magyarságnak van jövője – mondta a polgármester. A gálán az együttes Kukonyák utánpótlás csoportja moldvai táncokat, küküllő-menti, rábaközi koreográfiát, bakonyi és Balaton-felvidéki táncokat mutatott be.

Badacsonytördemici évzáró gála

Közzétette: Balaton Televízió – 2019. január 3., csütörtök

A Barkócás csoport tagjai szatmári táncokkal rukkoltak elő, a legkisebbek, a Kacamajkók között pedig akadt, aki csak másfél hónapja táncolt, mások már másfél éve. Ők hagyományos Lucázást és bakonyi játékokat mutattak be nagy sikerrel. A közönség vastapssal jutalmazta a fergeteges szólókat, a lakodalmas játékot, a szűzgulya hajtást, a közös legényest, a dusolást, a szérűtáncot. Az esten közreműködött Navratil Andrea népdalénekes, a talapalávalót pedig Borzavári Róza, Fenyvesi Attila brácsás, Novák Bálint bőgős, Császár Dominik dudás húzta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!