Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Meglepetések a völgyben

Kapolcson idén immár a 30. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Művészetek Völgyét.

Az eseményre július 17. és 26. között várnak mindenkit a szervezők, akik a könnyűzenei koncertek, cirkusz mellett még nagyobb hangsúlyt fektetnek idén az irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programokra. Továbbá az előző év sikerén felbuzdulva a korábbinál több biciklis és tematikus gyalogos túra indul majd.

A programok közt koncertet ad a tíz éves Ivan and the Parazol, a tizenöt éves Erik Sumo Band, a szintén 15 éves Irie Maffia, a húsz éves Hiperkarma, a szintén húsz éves 30Y és a 25 éves Kerekes Band. A völgybe érkezik az Operaház, a Szerelmi bájitalt július 17-én láthatja a közönség. A Recirquel Társulat mindkét hétvégén jelen lesz két különböző dupla előadással Amellett fényművészek festik ki a taliándörögdi Klastromot és Palya Bea ugyancsak meglepetéssel érkezik, amint a Muharay Udvar, a Kaláka Versudvar és a Hobo Klub szintén.Nem maradhat távol a völgytől a Kőbánya, a Nemzeti Filmintézet, a Hagyományok Háza, a a MANK és a Fonó. A jubileum kapcsán tíz napon át új életre kel egy-egy korábbi völgyprogram az elmúlt 30 évből. Így például ismét színpadra áll a Mandel Quartet és Bérczes László szintén újra rendez a völgyben. Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója vallotta, hogy a Művészetek Völgye nemzetközi színvonalát kiemelten fontosnak tartja és évről évre célja azt biztosítani, fejleszteni, a fesztivál eredetiségét és helyi, emberléptékű hangulatát megőrizve.

– Haladunk tovább a zöld úton és terveink szerint a megújult kapolcsi főteret is átadhatjuk a fesztivál első napján. A Művészetek Völgye az új csapat segítségével a nemzetközi piac EFFE által is elismert szereplőjévé vált és hasonlóan fontos előrelépés az idei évben a Művészetek Palotája, az Operaház és a Tavaszi fesztiválok bevonása. – mondta Nati.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!