Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 10., szerda

Megkezdődött a levendula szüret

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint az idén a levendula a májusi nyarat idéző nagy meleg miatt korábban virágzik. A tihanyi levendula ültetvényen így június 15-től június 22-ig tart a hagyományos Szedd magad akció.

A levendula szedéshez előzetes regisztráció nem szükséges. Az ültetvényre belépés és a fotózás is ingyenes. Virágszedésre a készlet erejéig van lehetőség, a kijelölt területen.

Fontos megjegyezni, hogy június 16-án és 17-én a forgalmi rend megváltozik az előre látható nagy érdeklődés miatt. A 71-es főútról a falu felé vezető bekötő út reggel 7 órától este 20 óráig egyirányú lesz, tehát a 7117-es út (tihanyi bekötőút, a levendulás mellett elvezető út) a falu felé lesz járható.

Az öreg levendulásban, valamint az új ültetvényen a növény aratása tilos.

Hamarosan Levendula fesztivált is tartanak a településen. A június 29-től július 1-ig tartó eseményen a növény lepárlásáról is tartanak bemutatót.

A Levendula Heteket pedig június 15-től június 29-ig tartják, ahol állandó programokkal várják az érdeklődőket.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250