Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Már aszfaltozzák az elkerülő utat Balatonfürednél

Az új úttal tehermenetesülhet az Óváros forgalma.

Tizenegy év után folytatódik az elkerülő út építése, ugyanis 2009-ben adták át a Fürdő utca felső szakaszát tehermenetesítő utat. Az akkor megépült szakasz egy kilométeres szakasz 357 milló forintból valósult meg (a térképen zölddel jelölve).

A piros szakasz pedig a most készülő 500 méteres, második ütemben megvalósuló, 140 millió forintos út. Ha elkészül, teljes lesz a várost kikerülő kétsávos pálya.

Az építkezés jól halad, egy részen már leterítettk az első aszfaltréteget és végeztek a szegélyezéssel és a keresztező utak kiéptésével. Az elkerülő megépítésével jelentősen csökkenhet az Óváros autóforgalma, hiszen közvetlen elérhető lesz majd Balatonszőlőstől a 71-es főútig.

Forrás: furedtv.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!