Már aszfaltozzák az elkerülő utat Balatonfürednél

Tizenegy év után folytatódik az elkerülő út építése, ugyanis 2009-ben adták át a Fürdő utca felső szakaszát tehermenetesítő utat. Az akkor megépült szakasz egy kilométeres szakasz 357 milló forintból valósult meg (a térképen zölddel jelölve). A piros szakasz pedig a most készülő 500 méteres, második ütemben megvalósuló, 140 millió forintos út. Ha elkészül, teljes lesz […]

Erdőirtás árán építenének benzinkutat Alsóörsön

Nem messze a Balaton partjától egy jelenleg erdős-bikros részen kívánnak benzinkutat kialakítani Alsóörsön. A benzinkutat egy tölcsér alakú telekre tervezik, ahol jelenleg nincs építmény, északról a 71-es főút, délről a vasút határolja, a terület Alsóörs és Paloznak határán fekszik, a környezetében zömmel üdülőterületek találhatók. A helyi ingatlantulajdonosok és a telepüés lakói elnnezik, mondván büdös, zajos […]

Már most rekordot döntött a nevezés a jövő évi NN Ultrabalatonra

A szervezők tájékoztatása szerint a 4-14 fős kategóriában 1300 csapat nevezett – a lista mindössze három perc alatt megtelt -, és több mint 630 csapat van várólistán. A 2-3 fős versenykategóriát november végén nyitják meg, ám a járványhelyzet miatt kialakult bizonytalan körülmények ellenére a szervezők már most biztosak abban, hogy 2021-re az indulók számában rekord […]

Ilyen csodálatos napsütéssel indult a nap Balatonalmádiban

Éjszaka többfelé köd és rétegfelhőzet képződik, szitálás előfordulhat. Csütörtökön az ország nagyobbik felén felszakadozik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd, kisüt a nap, de északon és a Nyugat-Dunántúl délebbi vidékén tartósabban vagy tartósan megmaradhat. A ködös vidékeken néhol szitálás előfordulhat. Késő délutántól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé valószínű eső, záporeső. Csütörtök estig […]