– Anya!
– Igen?
– Anya!
– Tessék!? – mondtam másodszorra is a bevásárló központban, épp visszatéve a negyedik fajta reggeliző pelyhet, ami szintén nem nyerte el a fiam tetszését.
– Anya, az a pasi néz téged. Ismered?
A mutatott irányba fordultam, és valóban, egy szimpatikus „pasi” mosolygott vissza rám.
– Nem.
– Akkor miért néz?
– Szerintem tetszem neki.
– TEEEEEE ????- kérdezte kérdőn rám nézve, apró fintorral végig nézve rajtam.
A kérdésében bent volt minden, ami lerombolhatja egy nő önérzetét, önbecsülését, belső elégedettségét.
– Én. Miért? Én nem tetszhetek valakinek?
– HÁÁÁÁT? – válaszolta, ugyanazzal az arckifejezéssel, mint öt másodperccel ezelőtt.
Első reakcióként beletettem a kosárba a kezem ügyébe eső első doboz tejbe valót, nem törődve hogy az épp kókuszos, amiről tudom, hogy nem igazán tartozik a kedvencek közé… (ez volt az én személyes kis bosszúm ..)
Hogy lettem én tündérkirálynőből „TEEE ?”
Mert még óvodás korában az voltam.
Én voltam a legszebb, a legjobb, az Ő tündérkirálynője, aki csak elvesztette a szárnyait.
Nos, ettől a megnyilvánulástól még a bennem rejtőzködő mikrónyi tündérség is odalett.
Mi a baja velem? Csak nem hagyott nyugodni a gondolat.
Aztán elkezdtem magam önkénytelenül nézni a fagyasztott borsós hűtők ablakában, kívülről, mint…. esztétikai élményt.
Szóval.
Fodrásznál két hete voltam, az kb. rendben van. Ma ki is festettem magam, persze csak szolidan, bár lehet, hogy csak én látom a festést, mert annyira szolid, nem vagyok benne biztos, így a pizzás dobozok nagyon zavaróak a fagyasztó ablakában, de szerintem az is rendben van.
Azt szokták mondani, hogy a szemem kifejezetten szép. Most én is annak látom.
Tovább sétálva már alig vártam, hogy egy álló frigóhoz érjünk, hogy egészben is láthassam magam. Nem mintha a fejembe nem lenne benne a kép magamról, de most ez más, meg kell bizonyosodnom, hogy nincs-e tele a testem zöld vörhelyes szömörcökkel, mert a gyerekem arca mintha ezt tükrözte volna!
Na, végre a fagyikhoz értünk. Sehol egy zöld hólyag, vagy efféle szörnyűség.
Ma még csinosnak is mondható vagyok – felvettem a legújabb szerzeményemet a minőségi, válogatott, angol használtruha boltból.
Akkor valami biztosan lecsúszott, kigombolódott, félre fordult, vagy talán elfelejtettem melltartót venni? Nem! Ezt a fantasztikus találmányt ma is biztosan felvettem, mert ha az ember lánya elmúlik annyi-meg annyi, ez úgy hozzátartozik, mint egy második bőr.
Mire a tejfölökhöz érünk, már kifejezetten tetszem magamnak.
Akkor talán a belső kisugárzásommal van valami baj?
Mikor is mondta utoljára a párom, hogy: de szép vagy ma!?
Jaj, hirtelen nem jut most eszembe.
Bár amikor mondani szokta én mindig lehurrogom, hogy: ’Mer’ igen!
Aztán egy ideje nem mondja. Most nem tudom eldönteni, hogy azért-e mert nem lát annak, vagy az én reakcióim miatt?!
De az én tekintetem ugyan olyan maradt, mint régen, szerelmesen nézek a szemébe, ha Ő is szerelmesen néz az én szemembe.
Ez mindennél többet ér! A szemem körül a szarkalábak száma, és a szobamérleg mutatója persze többet mutat, mint rég, de a szemem csillogása a régi.
Miközben ennél a gondolatnál méláztam, megcsapott egy kellemes, édeskés illat, fiammal szinte egyszerre néztünk az illatfelhő irányába.
Egy gyönyörű, húsz év körüli, fiatal lány lebbent el mellettünk, kosárral a kezében, nem túl érdeklődő pillantásokat vetve a lisztfajták felé.
A fiam persze követte tekintetével az égi tüneményt, sok-sok férfitársával egyetemben.
Összeraktam magamban a dolgokat.
Egy negyvenes is megnézi a gyönyörű fiatal lányt, de ő már értékeli az érettebb korosztályt is. Ő biztosan észrevette, hogy fodrásznál voltam, hogy ma kifestettem magam és hogy szépek a szemeim…
Elmosolyodtam.
Már határozott, biztos léptekkel toltam a csordultig rakott bevásárló kocsit a pénztárak felé, sorban állás közben elégedett tekintettel néztem körbe. Aztán észrevettem, egy kellemes negyvenest, aki a lányával várta sorát. Ránéztem és huncut mosolyt küldtem felé.
Ő visszamosolygott. Csak később láttam, hogy bőszen beszélgetnek.
A beszélgetés témáját illetőleg szinte biztos voltam… :
– Apa! Ismered azt a nőt?
