Látni és látszani – avagy biztonságos úszás a nyílt vízen

Utánajártunk a témának, mert mi is kíváncsiak vagyunk. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a Balaton mindenkié, senki nem tulajdoníthatja ki, de sokan vagyunk akik használjuk és legalább ugyanennyi módot ismerünk a magyar tenger „kihasználásra”. Ez pedig a legnehezebb. Együtt élni a hajósnak, a vitorlázónak, a vízibiciklisnek, a strandolónak, a horgásznak és az úszónak egyaránt, egy tavon.

Több olvasónk jelezte felénk a problémát, hogy az úszók nem a partszakasszal párhuzamosan úsznak a bója vonalán, vagy azon belül, hanem hosszában, a túlpart irányába, ami több szempontból is veszélyes lehet. Egyrészt, ha segítségre szorul, nem biztos, hogy a partról észreveszi a vízimentő, másrészt a hajókkal közlekedők sem biztos, hogy észlelik.

Természetesen ez egyetlen nézőpont, a hajósé, így megkérdeztünk másokat is. Elsőként a strandgondnokot.

– Szerencsére a csopaki strandon ritkán tapasztaljuk, hogy valaki befelé úszna a nyíl vízen, itt a legtöbben a bója vonaláig úsznak el, onnan pedig párhuzamosan az 500 méter hosszú stranddal, és itt eveznek oda-vissza a két végéig több hosszon át – mondja Béndek Edit a csopaki strand gondnoka. – Nyilván nekünk is jobb így, mert aki a bóján túl megy, azt sajnos mi sem látjuk jól, és ha bajba kerülne nem biztos, hogy időben tudunk segíteni, mert még a vízimentő sem veszi észre. Sajnos sokan nem veszik figyelembe a viharjelzést sem, így a nyomatékosítás jegyében gyakran bemondjuk a hangosbemondón, ha érvénybe lép a riasztás. Első fokú viharjelzés esetén a bóján belül még tartózkodhatnak a vízben, de másodfoknál mindenkit ki kell terelni, ami nagy tömeg esetén elég komoly feladat. Másodfokú jelzés esetén a vízirendőrök is segítségünkre vannak, kiterelik a fürdőzőket a vízből – mondja Edit.

A bójánál egyébként 200 cm a víz mélysége, ezt az úszók 90%-a nem hagyja el a befelé úszással – legalább is a csopaki strandon.

Kocsis Endre, amikor csak teheti, kihajózik és vitorlát bont. – Imádom a Balatont, alig várom, hogy végezzek a munkával pénteken délután, már jövök is le a partra, hogy hódolhassak szenvedélyemnek és hobbimnak, a vitorlázásnak. Édesapám szeretette meg velem ezt a sportot, gyerekként is gyakran jártunk a Balatonra a nagyszüleimhez, a legszebb nyári emlékeim ide kötnek. Most, felnőttként magam is szereztem hajós jogosítványt, így néha egyedül is lejövök a vízre, akkor is ha a barátaim, vagy a párom nem érnek rá.  Szeretek ringani a vízen, nem zavar, ha nincs szél, de ha egyedül vagyok, egyetlen pillanatra sem veszem le a szememet a vízről, azonban van, hogy így alig lehet észrevenni, ha valaki úszik. Veszélyes és felelőtlen mozgásformának tartom, ha valaki a bójákon túl úszik, főleg félhomályban, vagy a reggeli fényekben. A baleset-megelőzés érdekében nagyon szeretném, ha létrehoznának egy szabályt, a balatoni, nyílt vízi úszásra is, hogy megelőzzük a bajt – mondja Endre.

— — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — —

Kíváncsiak vagyunk a te véleményedre, tapasztalatodra is a témában, szerinted mi lenne a megoldás ebben a helyzetben, amikor ugyanazon a vízen úszni és hajózni is szeretnénk egyszerre! Van ötleted? A láthatósági mellény példájára kötelező sapka viselése? Esetleg tiltani, büntetni a bóján túli úszást? Vagy inkább a hajósok útvonalait szigorítanád? Oszd meg velünk ötleteidet!

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!