Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. május 20., szerda

Köszönet a támogatásért

– Immár harmadszor köszöntünk mindenkit újév alkalmából, hogy ez alkalommal köszönetet mondjunk a a civil szervezeteknek, vállalkozóknak, szomszédos települések képviselőinek az év során végzett munkáért.  Egy település másként nem működhet sikeresen, csak ha jó kapcsolatokat ápol partnereivel, köszönöm ezt mindenkinek – mondta a faluházban rendezett újév köszöntőn Horváth Zoltán.

A tavalyi évre visszatekintve hozzátette, hogy befejeződött a 71-es utat megközelítő járda kivitelezése és a Szent István utcai járda tovább építése. Az Iskola utcai árok burkolása is a végére ért.

Több ledes utcai lámpával gazdagodott a település közvilágítása, elkészült a strand vizesblokkja, kabinsora.

A tavalyi évi forgalom rekordot döntött a fürdőben, hárommillió forinttal több volt a bevétel az előző évinél. Elkészült a strandon a Balatonon egyedülálló vízitúra tanösvény, valószínűleg a létesítménynek ugyancsak köszönhető a strand szép tavalyi teljesítése.

Több hegyi út megújult részben pályázati forrásból. Elkészült a Rodostó út felső része, az Újhegyi út egy része és az Orgona utca több szakasza. A polgármester beszélt az áthúzódó feladatokról és az idei évi tervekről is, majd minden vendéggel koccintott az új év alkalmából.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Gyereknapi hajó a Balatonon!

Az esemény fellépője Csatai Gergő, világszerte ismert magyar léggömbszobrász és Guinness-rekorder, aki látványos műsorral és színes lufikölteményekkel varázsol mosolyt a gyerekek arcára. A kicsik nemcsak egy

tovább olvasom »

Szólj hozzá!