Szeptember közepe óta tartanak forgalomkorlátozó demonstrációt azok a tüntetők, akik azt szeretnék elérni, hogy zárják be, vagy legalábbis korlátozzák a királyszentistváni hulladéklerakó működését. Állításuk szerint a szemétlerakó miatt évek óta bűzben élnek a környékbeliek, főként a balatonfűzfőiek.
A tiltakozók szeptember 18-a óta mindennap legalább három helyszínen, de csütörtökön már négy, igen forgalmas útszakaszon félpályás útlezárással jelezték, addig nem hagynak fel a demonstrálással, amíg számukra megnyugtató döntés nem születik az ügyben.
Balatonfűzfőn évek óta tiltakoznak az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. hulladéktárolójának technológiai problémái miatt, de a 48 települést tömörítő társulás ezeket a problémákat egyelőre nem tudta megfelelően kezelni. A múlt héten ráadásul újabb lendületet vett a tiltakozás, mert a civilek követelései ellenére nem leépítik és bezárják a lerakót, hanem több mint egy évtizedre meghosszabbítják a működési engedélyét – derült ki.
Csütörtökön a Házgyári úton, a Levendula üzletház előtt, a Kossuth iskola előtt és a Cholnoky úton is eltorlaszolták az út egy részét a tüntetők. Emiatt hatalmas dugók alakultak ki a városban, óriási sorok kígyóztak nemcsak a belső, hanem a külső körgyűrűn is. A veszprémiek és a környéken élők véleménye azonban megoszlik arról, valóban jól cselekednek-e a tüntetők. A véleményformálók egy része szerint a szeméttelep vezetőinek háza előtt kellene tüntetniük, mások azt mondják demonstráljanak Királyszentistvánon, mert így csak megkeserítik a városban közlekedők életét. Megint mások azt mondják, a környezetvédelem és az egészséghez való jog miatt igenis folytatni kell a demonstrálásokat, amíg be nem zárják a hulladéklerakót.