
Zamárdi a Soundra szavazott
A konzultációban a helyiek több mint 50 százaléka vett részt és az eredmény szerint a többség, mintegy 80 százalék arra szavazott, hogy Európa egyik legismertebb
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A konzultációban a helyiek több mint 50 százaléka vett részt és az eredmény szerint a többség, mintegy 80 százalék arra szavazott, hogy Európa egyik legismertebb

Az egykori Brázay strand, és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén már zajlanak a munkálatok. A látvány csónakkikötő még szeptemberben elkészülhet. A beruházás 410 milliós uniós forrásból

Sipos Tekla elmondta: szeptemberben két új Rumi László által rendezett produkciót mutatnak be, előbb Nyakigláb artisták a porondon címűt, majd Mesecirkusz címmel egy óvodásoknak szóló

Mint írták, több százezren vettek részt a MOL Nagyon Balaton idei eseményein, amelyek A Balaton Ünnepével zárultak. Ez utóbbival a szervező VOLT Produkció célja, hogy

Míg az első játékrészben inkább a veszprémiek akarata érvényesült, főleg Borbély kapus bravúrjaira alapozva jól tartották magukat, addig a szünet után már egyértelmű volt a

A versenyre 160 alkotótól több mint 300 vers érkezett. Az emlékdíjat Sajó László a Még egy ballada című versével, a különdíjat Vajna Ádám a Korareggel

A tárlaton több mint 60 textil- és kerámiaművész a hal és a halászat jegyében készült alkotása lesz látható – mondta el az MTI-nek Pannonhalmi Zsuzsa

A megkérdezettek közel fele szeretne még ebben az évben belföldre utazni azok közül, akik már utaztak idén, közel kétötödük pedig külföldre utazna. Az eddig otthon

A hazaiak keretéből csak a dán Rasmus Lauge Schmidt hiányzott, a vendégek pedig teljes kerettel érkeztek Veszprémbe. Az első hat percben felváltva estek a gólok,

A 8. sz. főúton, a Veszprém déli elkerülőnél 2021. szeptember 16-tól lezárják a Füredi csomópontot, műtárgy- és csomópont építése miatt. Ennek első ütemében hídépítési munkák
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!