Templom épült Akarattyán
Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyülekezet nyolcvanéves álma valósult meg, akik már 1943-ban is templomot akartak építeni. Az államtitkár azt kérte: “ne hagyjuk, hogy nemzetünket, a
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!
Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyülekezet nyolcvanéves álma valósult meg, akik már 1943-ban is templomot akartak építeni. Az államtitkár azt kérte: “ne hagyjuk, hogy nemzetünket, a

A A A történelmi modellvasút-kiállításon a 19-21. századi Magyarország, Németország és Ausztria vasútjainak korhű mását tekinthetjük meg. A világon egyedülálló „éjszaka fényei” látványelem, a

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett: február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket.

Újpesti TE – Szent Benedek RA 0-3 (–19, -18, -20) Újpest, 2220 néző. V.: Horváth M., Bátkai-Katona. UTE: Krasteva 10, Gyimes 4, Ovecková, Koleva 14, Del

A lángossütők már nagyon várták ezt a napot, hogy végre kinyithassanak. Egyenlőre csak hétvégenkét péntek, szombat, vasárnap lesznek nyitva! Tudtátok, hogy 2020-ban az abszolút első

A sétány várja látogatóit ebben a csodás tavaszias időben! Már csak 5 hónap és újra itt az idei Kékszalag Raiffeisen Nagydíj! Az eseményt július

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén olyan alkotásokat vár, amelyeken az óvodások és az iskolások a tűzmegelőzés és a tűzvédelem fontosságát ábrázolják. Az óvodásoktól egyénileg készített

A február 18-26. között zajló programsorozat vendége lesz Géczi János, József Attila-díjas író, aki néhány hete vehette át a Baumgarten-emlékdíjat. Az alkotó A tenyérjós című filozofikus

Siklós Gabriella, az OVF szóvivője az MTI tájékoztatására közölte: telente 200-300 hektárnyi nád learatása lenne indokolt a Balatonon a nádgazdálkodási terv szerint, ennek az idén
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!