
Öt strandon tíz embert mentettek ki
A Balatonon a szigligeti, a fonyódi, a balatonfenyvesi, a balatonkenesei és csopaki vízterületről összesen 10 személyt szállítottak biztonságban sekélyebb vízhez az egyenruhások. A rendőrök 2018.
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balatonon a szigligeti, a fonyódi, a balatonfenyvesi, a balatonkenesei és csopaki vízterületről összesen 10 személyt szállítottak biztonságban sekélyebb vízhez az egyenruhások. A rendőrök 2018.

Dühös lett a férfi a balatonfőkajári bankban ügyintézés közben, ezért előrántotta gázpisztolyát és a földbe lőtt – adta hírül a police.hu. Ha nem is bankrabláshoz,

Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése, amelynek eredményét 2021-től szinte minden érintett településen érezhetik majd a bringások. „A komplex projekt célja, hogy a

A „8m Open” kétszemélyes Balatonkerülő versenyt idén elsőként rendezik meg augusztus 18-19 között, aminek a szólóvitorlázáshoz hasonlóan a célja a technikai és taktikai tudás felmérése,

A fiú sokkott kapott a mély vízben, testvére pedig hiába próbált segíteni. A vízimentők mindent megtettek, áldozatos munkájukért pedig nagyon hálásak a szülők. A család

Elegem van, mert melegem van. Mindazonáltal pedig ki vagyok borulva, mert már megint nincs mit levennem, hogy a fennálló stációt megszüntessem. Nyár van ezerrel a

Elektromos kerékpárokat töltő hálózat kezdte meg működését a Balaton körül, 14 töltőhellyel – számolt be az ötletgazda Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője, a balatoni ebike töltőhálózat

A déli parthoz közelítve Balatonakarattya és Balatonkenese a két utolsó település, ahol a magas löszfalról fantasztikus a panoráma. A kenesei Kisfaludy sétányról a Balaton végtelensége

Az átvonuló viharzónát többen is fotózták, videózták, ezekből mutatunk most párat. A csodalatosbalaton.hu egy drónnal sietett ki a természetbe, hogy lélegzetelállító felvételeket készítsenek.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Orsós Richárd, a 14 éves Kálmán Vivien és a 15 éves
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!