
Szombaton igazi őszi idő lesz
Reggelig döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten lehet vékonyabb a felhőtakaró. Elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen várható eső,
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Reggelig döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten lehet vékonyabb a felhőtakaró. Elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen várható eső,

Fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és délnyugat felől szórványosan várható eső, zápor. Hajnaltól eleinte a Dunántúlon, majd másutt is szakadozik a felhőzet. Holnap kezdetben erősen

Tanka László tűzoltó ezredes elmondta, hogy az április elején beindított, hét hónapon át tartó viharjelző szezonban a Balatonon 46, a Velencei-tavon 4, a Tisza-tavon 5,

Mi, akik abban kivételesen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Balaton közelében élhetünk, nagyon élvezzük a turistáktól mentes, nyugodt, „igazi”, őszi tájat is. A lifeandtrend.hu összegyűjtötte

Ezen a napon soha nem mértek még ilyen magas minimum-hőmérsékletet: Kelebián mindössze 16,6 fokig hűlt a levegő. Az eddigi csúcsot Zalaegerszeg tartotta, ahol 1923-ban 15,7

A badacsonytördemici Faluházban Putnoki Tibor beszélt azon kilenc percen át tartó halálközeli élményéről, amely alapvetően megváltoztatta az életét. A 72 esztendős férfi azóta már közel

– Mostantól pedig már méltó körülmények között folyhat a munka a kívül-belül megújult iskolában. A méltányos pedagógiai munkához elengedhetetlen a megfelelő infrastrukturális háttér biztosítása. Magyarország kormánya

„Évekkel ezelőtt a feleségemmel a Boden-tónál jártunk, és Lindauban Mikuláskor láttunk kimenni vagy húsz hajót a kikötőből. Már akkor megfogant a gondolat, hogy a Balatonon

A magyar tenger csodái Meseszép panoráma, meseszép ország <3 :)#DSLReye #Balaton Közzétette: Mesés Magyarország – 2017. október 24., kedd

Tizenöt új terepjárót szerzett be pályázat útján a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), amelyeket a halőri szolgálat munkatársai használnak majd. Az új gépjárműveket 12 horgászszervezet
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!