
Pontyot és süllőt telepítettek
A Balatoni Halgazdálkodási NP Zrt. idén is megkérte a Somogy Megyei Kormányhivataltól a ponty fajlagos tilalmi ideje alóli felmentést, melyre megérkezett a pozitív válasz. A
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balatoni Halgazdálkodási NP Zrt. idén is megkérte a Somogy Megyei Kormányhivataltól a ponty fajlagos tilalmi ideje alóli felmentést, melyre megérkezett a pozitív válasz. A

Szita Károly polgármester a fejlesztés helyszínén elmondta: a két, egyenként fél megawatt teljesítményű napelempark évente ötszáz háztartás villamosenergia-szükségletét fedezi. A hét év alatt megtérülő, 360

A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2019. június 11-én Siófokon rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 11 megyét érintve összesen 890 kilométert tesz meg a székesfehérvári

A téli időszakban óránként közlekedő balatoni komp péntektől 40 percenként indul: Szántódról 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 7.00 és 19.00 óra között jár. A menetidő

Az elismerést az intézmény igazgatója, Benkő Katalin és Szabó Lajos Konrád, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója vette át. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy

Badacsonytomajon a Zöld város projekt keretében a badacsonyi városrész Balaton-parti területén megújul az alsó bazársor, a strandbejárat és a parkolót lezáró régi kőépület. A 612 milliós

Mészáros Zoltán felidézte: a fesztivál első tíz évében mindig volt operaelőadás és négy év szünet után tavaly ismét nagy sikerű operagálát rendeztek a nagyszínpadon. A

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság 2019. március 8-án a délelőtt közlekedésbiztonsági fokozott ellenőrzést szervezett Balatonfűzfőre és Balatonkenesére, ahol kiemelt figyelmet szenteltek a női vezetőknek. Ez persze nem

A Veszprémi Állatkertben még soha nem látott rózsás kanalasgémek érkeztek. A 2015-ben épült Magyarország legnagyobb, 5000 m2 alapterületű, 14 méter belmagasságú, egyedi kialakítású röpdéje, flamingóknak,

Este, éjszaka közepesen és erősen felhős időszakok váltják egymást. Egyre inkább délen, délkeleten várható eső, zápor, estig néhol kis eséllyel zivatar is kialakulhat. Szombaton eleinte
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!