Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!
A várható rossz időjárás miatt elhalasztják a szombati Balaton-átúszást. Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatórium időjárás előrejelzése szerint, – a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével – a szervező

A csatlakozó strandokon július 7-től augusztus 18-ig minden szombat délután és további két szabadon választott napon szervezett, ingyenes sportprogramok várják az érdeklődőket. A kialakított pályákat

Tájékoztatása szerint a döntőben Magyarország 2-0-ra győzött Szlovákia ellen, mindkét magyar gólt Szijjártó Péter külügyminiszter rúgta. Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k) és Jaroslav Bzoch,

HŐLÉGBALLON Fantasztikus kilátásban és felejthetetlen élményben lehet része annak, aki a magasból is megtekinti a Balatont. A Balaton Balloning a hévízi tó mellől indul naponta

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a július 14-én sorra kerülő eseményen akár 600-700 indulóra, körülbelül 200-250 hajóegységre számítanak. A Balaton-átevezést a

A Balaton a strandolás, a fesztiválok és a gasztronómiai remekek élvezete mellett kirándulásra is remek terep – most 3 olyan balatoni kilátót mutatunk, amit –

Szóval, azt gondoltam, tudom, hogyan működik a társadalom körülöttem – míg nem nőttem fel! Míg nem nőttem nagyra! Az átlagnál is nagyobbra. Sokkal nagyobbra! Az

Hány foknál érdemes belemenni a Balatonba? A túl hideg víz nem csak kellemetlen lehet, de veszélyes is a keringési rendszerre, de mennyi az annyi? Az

Muladi-Piros Gabi vagyok. Testnevelő tanár, ex élsportoló, jelenleg a Piros Életmód és Sportegyesület vezető edzője. Mindenem a sport, a testedzés megszállottja vagyok. Bejegyzéseimmel szeretnék segítséget
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!