
Egy bringatérkép új vonalakkal
Ha már unod a Balaton körbetekerését, nézd meg ezt a térképet, ahol számos új útvonalat megismerhetsz. Forrás és interaktív térkép: itt
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Ha már unod a Balaton körbetekerését, nézd meg ezt a térképet, ahol számos új útvonalat megismerhetsz. Forrás és interaktív térkép: itt
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint a “szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. A
A vitorlázó az M1 aktuális csatornának kedden azt mondta, reményei szerint egy-másfél héten belül el tud utazni Splitbe, ahol horvát edzőpartnere klubjában készül majd várhatóan
A hagyományos, idén 52. alkalommal megszervezett versenyt eredetileg július 4-6 között tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) már május 6-án
Újabb online versenyt rendez a BSI, ezúttal a kerékpáré a főszerep. Újabb online versenyt rendez a Budapest Sportiroda (BSI), amely a hétvégi futás után ezúttal
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) május elején úgy döntött, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve megtörténhet, és június 1-től
“A lehetőségekhez képest sikerült szinten tartanom magamat” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a világbajnok nyíltvízi úszó, aki a karanténban töltött időszakot tekeréssel, futással és
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége tárgyalta az egészségügyi veszélyhelyzet május 4-i enyhítésének a vitorlássportra gyakorolt hatásait. A szakbizottságok javaslatára az elnökség elfogadta, hogy a
A Fuss Neki Team szeptember 27-én, a kishegyi parkerdőben bonyolítaná le a Kishegy Trail elnevezésű viadalt. Az erőpróbán 7, 14 és 21 kilométeres távok közül

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!