Az Ezüst szalag lesz az első verseny a Balatonon

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) május elején úgy döntött, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve megtörténhet, és június 1-től lehetőség nyílik a hivatalos rendszerben versenyeket rendezni.
Beharangozó írásában a Spartacus emlékeztet, hogy az Ezüst szalagon eddig minden évre jutott izgalom: 2018-ban viharos szél, 2019-ben nagyon gyenge szellő, 2020-ban pedig a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások okozhatnak fejtörést a résztvevőknek.
A versenyen az MVSZ ajánlásait maximálisan figyelembe veszik a rendezők: kizárólag a VIHAR rendszeren keresztül lehet nevezni, a parti rendezvények kötelező elhagyása miatt csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehet befizetni, parti nevezés nincs. A díjkiosztó elmarad, a díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüst tálcát – később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.


Ami viszont változatlan: a rajt a Balatonföldvár előtti vízterületen lesz június 6-án szombaton 18 órakor és június 7-én vasárnap 14 óráig lehet érvényesen befutni. Az Ezüst szalag felkészülést is kínál a Kékszalagra, a mintegy 80 kilométeres távon fel lehet frissíteni az éjszakai hajóvezetés, navigáció és a hajón belüli kommunikáció trükkjeit.
A versenyen 2018-ban az AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, az erős szélben mindössze 3 óra 4 perc alatt tette meg a távot. Tavaly a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok osztrák Roland Ga:blerrel a kormánynál. Ennek a csapatnak a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a célba éréshez.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!