
Még huszonegy embert keresnek!
Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány elnevezésű sétahajó – mondta az M1 aktuális csatornának Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány elnevezésű sétahajó – mondta az M1 aktuális csatornának Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és

A vendég saját fotóinak diavetítéssel egybekötött vetítése során vallotta, hogy maga is első ízben teljesítette a túrát, miközben hatalmas hegycsúcsokat győzött le korábban fél lábbal.

Siklós Gabriella elmondta: a vízeresztés célja a vízszint további emelkedésének megelőzése. A vízeresztés mértékének meghatározásánál figyelembe veszik a befogadó Sió csatorna terhelhetőségét is, és ha

Cseresnyés Péter, a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta, a magyarok utazásaik során 22 százalékban biciklivel közlekednek, ezért tartja a kormány nagyon

Mint elmondta, a hősökre emlékezve büszkének vallja magát, mert van kikre büszkének lennie. Hiszen vannak a településnek hősi halottjai, akik életüket áldozták Szigligetért, és van

A verseny döntőjén mintegy félszáz diák vetette össze képregény tervező, kivitelező képességét. A verseny a kommunikációs területen tehetséges tanulók gondolatközlő képességeinek megismerését, a tehetséges fiatalok

Márta István rendező, az egylet elnöke elmondta, hogy a táborba június 23-ától 30-ig várják a gyerekeket, a fesztivál június 28-tól 30-ig tart. – Kilenc és

A kutatásról a BFT balatonfüredi ülésén számoltak be. A vizsgálat 43 parti önkormányzatra, 105 strandüzemeltetőre, 25 kempingre és 89 kikötőre terjedt ki. Tavaly nyár végén

Az már a verseny előtti napokban borítékolható volt, hogy a tavalyi, nagy sikerű futónap háromezres létszámát is megdönti az idei rendezvény, ugyanis a 14 előnevezett

A szlovákiai festő- és grafikusművészt és a vendégeket Vella Zsolt polgármester köszöntötte. Örömét fejezte, ki hogy sokan érdeklődnek a művészetek iránt és hogy a kiállítást szervező Somogyi György
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!