Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Óriási sikere volt a futófesztiválnak

Az már a verseny előtti napokban borítékolható volt, hogy a tavalyi, nagy sikerű futónap háromezres létszámát is megdönti az idei rendezvény, ugyanis a 14 előnevezett iskola aktivitásának köszönhetően összesen 3286 fő előnevezés érkezett, valamint lehetőség volt helyszíni nevezésre is az 1911 méteres Rotary Futamra és a 10 km-es VEDAC Futamra egyaránt.

Kora reggel szakadó esőre ébredtek a veszprémiek és a környékbeliek, azonban az időjárás mégis kegyeibe fogadta az Euronics-Rotary Futónap szervezőit és negyed kilencre, a regisztráció kezdetére kisütött a nap.

Az előnevezésnek hála a Fuss az iskoládért! versenyben résztvevő intézmények képviselői külön regisztrációs sátorban vehették át a viadal kékszínű pólóját, valamint a helyszíni nevezésnek köszönhetően azok is gyorsan hozzájutottak a nevezési ajándékhoz, akik korábban nem regisztráltak.

A Stop.Shop bevásárlóközpont területén áthaladó futóverseny regisztrációja már 8:15-kor megkezdődött, az Euronics Műszaki Áruházlánc előtti téren percről, percre nőtt a tömeg, amerre a szem ellátott, mindenütt kék pólóba öltözött sportemberek, szülők és gyerekek várakoztak türelmesen a rajtra, miközben DJ Smash a színpadról fokozta a hangulatot.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója megköszönte a rendezvény támogatóinak és a 138 fős lebonyolító csapatnak a közreműködést, majd az indulás előtt Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a résztvevőket, aki a visszaszámolásban is fontos szerepet vállalt, és tíz óra után nem sokkal útnak indult az 1911 méteres Rotary-futam. A rajt előtt Réti Ildikó szakedző vezényelt alapos, minden testrészt megmozgató bemelegítést.

Tavalyhoz képest ellentétes irányban futottak, szaladtak, kocogtak kicsik és nagyok, anyukák, apukák csemetéikkel, nagymamák, nagypapák unokáikkal, osztálytársak, barátok, barátnők, szerelmesek, kismamák babakocsival, váratlanul betoppanók hátizsákjaikkal, s olyan is akadt, aki gumicsizmában, esőkabátját derekára kötve rohanta végig a kijelölt útszakaszt.

Nem sokkal ezután a VEDAC-futamra került sor: a tíz kilométeres távon a helyi atlétikai sportegyesületek legjobbjai, profi és amatőr futók is vállalkoztak.

A leggyorsabban Koszár Zsolt, a VEDAC hosszútáv futója tette meg a távot, 32:37 perc alatt ért célba. Mögötte második lett Kovács Tamás (VEDAC) 33:06 perccel, harmadikként pedig Nick Márton (SVSE) 34:43 perccel zárt.

A nőknél Magyar Veronika (SVSE) 41:56 perccel megnyerte a futamot, az ezüstérmet Sigmond Sára (SVSE) 44:47 perccel érdemelte ki, dobogóra állhatott még Molnár Blanka (SVSE) 47:58 perccel.

A Rotary Club Balatonfüred-Veszprém által koordinált Fuss az iskoládért! mozgósítási versenyt ebben az esztendőben a Gyulaffy általános iskola nyerte, amely 600 ezer forint értékben kapott sportszervásárlási utalványt. A második Botev iskola 400 ezer forintot, míg a harmadik Báthory iskola 200 ezer forintot költhet szükséges sportszerekre.

A szervezők és támogatók jóvoltából ugyancsak 200 ezer forintos sportszervásárlási utalványt nyert a Lovassy gimnázium, illetve a Jendrassik szakképző intézmény. A felsőörsi Malomvölgy, a veszprémi Bárczi, a Dózsa, a Simonyi, valamint a Deák iskolák 100-100 ezer forint értékben költhetnek sportszerekre, eszközökre, felújításra.

A programot színesítette a Bonita Sporttánc Egyesület és Zumba Fitness Barbival produkciója, valamint a népszerű énekes, Süle Zsolt előadta a Zöld a május című dalát is.

A futás után értékes tombola nyeremények találtak gazdára, de azok is elégedetten térhettek haza, akiknek ezúttal nem kedvezett a szerencse, mert hozzájárultak minden idők egyik legnépesebb és legsikeresebb veszprémi futófesztiváljához.

Eredmények, kategóriánként:

Férfi. Szenior: 1. Somogyi Gábor 36:56, 2. Esső András (VEDAC) 42:46, 3. Ébner László 42:51. Felnőtt: 1. Koszár Zsolt (VEDAC) 32:37, 2. Kovács Tamás (VEDAC) 33:06, 3. Nagy Patrik (SVSE) 35:32. U23: 1. Nick Márton (SVSE) 34:43, 2. Felber Balázs (SVSE) 35:41, 3. Rezeli Martin (VEDAC) 39:19.

Női. Szenior: 1. Kersner Krisztina (SVSE) 45:30, 2. Lennert Olga (VEDAC) 46:17, 3. dr. Tóth Judit 51:10. Felnőtt: 1. Siffer Henrietta 57:47, 2. dr. Schleicher Ivett 59:38, 3. Mátyus Barbara 61:20. U23: 1. Magyar Veronika (SVSE) 41:56, 2. Sigmond Sára (SVSE) 44:47, 3. Molnár Blanka (SVSE) 47:58.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!