
Garázda horgász
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársait a napokban riasztották egy alsóörsi vitorláshoz, ahol egy horgászkéssel hadonászó férfit tartóztattak le. Az eljárás adatai alapján a 66 éves felsőörsi
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársait a napokban riasztották egy alsóörsi vitorláshoz, ahol egy horgászkéssel hadonászó férfit tartóztattak le. Az eljárás adatai alapján a 66 éves felsőörsi

Három helyszínen, Balatonlellén, Badacsonyon és Siófokon, összesen 14 276 kilogramm háromnyaras pontyot telepített a társaság a Balatonba. Az idén, ezzel együtt már 107 838 kilogrammnál

Azt írják: “a megelőző intézkedések sikeresek voltak, a komolyabb járványügyi helyzetet el tudtuk kerülni, csupán néhány esetszám fordult elő iskolánkban. A házirend járványügyi mellékletében foglalt

Elszórtan, leginkább az ország középső, illetve déli régiójában még előfordulhat magas pollenkoncentráció, illetve záporok környezetében az erős szél hatására felkavarodó pollenszemek okozhatnak fokozódó tüneteket. Az

Persze, szűkített volt a program lehetőség és kevesebb a vendég, de mindenki talált magának szórakozást. Így is sok koncert, táncház, workshop, kiállítás színesítette az időtöltést,

Tájékoztatásuk szerint alak szempontjából formában sült (toast), vekni és cipó formájú kenyér került a “hatósági kosárba”, amelyek közül 5 külföldi, 13 pedig hazai gyártótól származott.

Badacsonytördemicen koszorúzással emlékeztek Herczeg Ferenc íróra születése évfordulóján. Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek képviselői koszorúztak a színműíró szobránál a Herczeg Ferenc strand előtt, valamint

Az ünnepségen a Faluház vezetője, Szántai Attiláné köszöntötte a megjelenteket. Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta köszöntőjében, hogy minden településen fontos azon személyek tisztelte, akik hosszú éveken

Az eseményen Nemesné Szabó Rózsa köszöntötte a vendégeket és az ünneplő helyi tagokat, majd Baráth Gábor, a Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatója méltatta az önzetlenül segítőket.

A Magyar Közút az idén nyáron a korábbi évekhez hasonlóan ismét kézi, illetve gépi számlálással gyűjtött adatot a kerékpáros turistákról. A Velencei-tavon, a Balatonnál és
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!