
Világbajnokság Alsóörsön
Sikeresen pályázott a település, a Balatoni Yacht Club és a Magyar 420 Szövetség, elnyerte a világbajnokság rendezését. Mint azt megtudtuk, több mint 200 hajóra, így
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Sikeresen pályázott a település, a Balatoni Yacht Club és a Magyar 420 Szövetség, elnyerte a világbajnokság rendezését. Mint azt megtudtuk, több mint 200 hajóra, így

Pomogyi Piroska hidrobiológus kifejtette: a Balaton növényzetének felmérését ötévenként végzik el. Az új nádtérkép 2020-as légi fotók és terepbejárások alapján készült el az Országos Vízügyi

Az egyik legnagyobb közösségi oldalon, a Balatonalmádi Közügyek elnevezésű csoportban nagy felháborodást váltott ki, hogy a település központjában újabb társasház épül. Mint azt megtudtuk, az
Korábban hazánkban még sosem rendeztek ilyen nívós kerékpáros körversenyt. A Giro május 6-án rajtol, az első három szakaszt Magyarországon rendezik. Előbb Budapestről Visegrádra teker a
A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közösen rendezi meg a Magyar Mozgókép Fesztivált. A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is

Érdemes megfogadni ezeket a tanácsokat. Nem várt csapdákkal találhatjuk szembe magunkat a bankkártyás fizetéskor. Egy remek példa, ami a cikk írójával történt. A minap sürgősen

Nagy Bálint elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez. A gyenesdiási településhatártól

A gyerekek egyre hamarabb veszik birtokba az internetet, már kisiskolás korban is remekül kiismerik magukat az online világban. A keresők segítségével pillanatok alatt megtalálják a

A Balaton-partiak már az elődöntős szerepléssel is eddigi legnagyobb sikerüket érték el. Fatum-Nyíregyháza – Szent Benedek RA 2-3 (-28, 22, 19, -11, -12) Továbbjutott: a

Varga György Fonyódon készített káprázatos képeket a jeges partról, a jegesedésnek indult vízről, a jégbe zárt növényekről és persze a Badacsonyról.
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!