
Íme, a lellei Szabadtéri Színpad műsora!
Eszerint az első előadást július 1-én tartják, akkor Dés László-Geszti Péter-Békés Pál szerzőtrió művét, a Duzsungél könyvét láthatja a nagyérdemű. Másnap a humoré lesz a
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Eszerint az első előadást július 1-én tartják, akkor Dés László-Geszti Péter-Békés Pál szerzőtrió művét, a Duzsungél könyvét láthatja a nagyérdemű. Másnap a humoré lesz a

A PRO-MOT Hungária Kft. a múlt héten tájékoztatta az aligai polgárokat, hogy – nagyúri kegyként – az idei szezonban nem zárják el a partot a

A rendezvény első napján ünnepi megemlékezést tartanak a Jókai Mór emlékház kertjében, valamint bemutatják a Séd című folyóiratot, Hansági Ágnes könyvét, a Móric, Mór, Maurus:

A Jamboree elnevezésű születésnapi és jótékonysági gálakoncertet május 22-én rendezik meg a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében. Az eseményen többek között fellép Dervalics Robi, Nagy

Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere számolt be az örömhírről. Mint kiderült, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Veszprém Megyei Értéktár Bizottsága 5/2022. (II. 10.) VMÉB határozatában a

Erről Szanyi Szilvia polgármester számolt be. Azt írta, a parti sétány melletti rész partvédelmére a kormány külön fedezetet szavazott meg, így az utolsó percekben meg

Tizennyolc koncert és program várja a Halott Pénz Fesztivál vendégeit augusztus 20-án Zamárdiban. Az egész napos program része a Balaton legnagyobb tűzijátéka is – közölték

Csütörtökön kezdetben még mindenütt sok napsütésre van kilátás. A késő délelőtti óráktól kezdve nyugat, északnyugat felől elkezd felvonulni a fátyolfelhőzet jelezve a közeledő változást, így

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) a kagylók szerepét vizsgálta. Az intézet kutatói a Pannon Egyetem Fenntartható Megoldások Kutatócsoportjával, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Genetikai

Almádi olvasóink jelezték, hogy az elmúlt időszakban komoly károkat okoztak a vaddisznók a városban. Nemcsak feldúlták a település több temetőjét is, de magántelkekre, kertekbe törtek
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!