
Kalácska Zsanett különleges struktúrái
A művész ugyan sok csoportos kiállításon bemutatkozott már, de ez az első önálló tárlata. Fémművesből lett textilművész, mivel évek óta, sőt, gyermekkorától foglalkoztatta
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A művész ugyan sok csoportos kiállításon bemutatkozott már, de ez az első önálló tárlata. Fémművesből lett textilművész, mivel évek óta, sőt, gyermekkorától foglalkoztatta

A Balaton 2022-ben is ugyanott vár, a táv változatlan, ezúttal is az északi partról úszhatsz a délire, vagyis révfülöpi csobbanással 5,2 km megtétele után Balatonbogláron érhetsz majd
Az elismerések átadása előtt mondott köszöntőjében Káel Csaba filmügyi kormánybiztos úgy fogalmazott: a 121 éves magyar film történetének jó pár mérföldköve ül a Kisfaludy galériában.

A szervezők közel 300 külföldi és hazai fellépővel várják azokat, akik egy kicsit tudatosabban, egészségesebben, boldogabban szeretnének élni. A cél, hogy a külső és belső

A korábbi években már nagy népszerűséget szerzett Lábdi Piacot ezentúl Hegymagason keresd. Június 11-étől minden szombaton várnak az árusok zöldséggel, gyümölccsel, készételekkel, szörpökkel, lekvárokkal, sütikkel

Tavaly egy turista megrongálta a keszthelyi mólónál található, a Festeticsek híres Phoenix gályájának emléket állító, turisztikai látványosságnak számító kereket.

A veteránautó versenyt 2008 óta minden évben megrendezik, idén rekord számú, 140 nevező állt rajthoz. A magyarországi túraverseny a KRESZ szabályai szerint zajlik, a

Nyitnak a strandok, kutyás strandok is. Nem árt betartani ott is az illemszabályokat. Mindig kövessétek figyelemmel a kutyátokat – az ő és mások biztonsága érdekében,

Az idei évben is két sportágban mérettethetik meg magukat a résztvevők, akiket a végén ezúttal is színes programok várnak. Július 23-án várhatóan idén is sok ezer

A balatonfüredi Tagore sétányon mutatkoznak be a Magyar Nemzeti Parkok: a „zöldforgatagban” átfogó képet kapnak látogatóink hazánk természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról, bekapcsolódhatnak a hagyományőrző kézművesek
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!