
Ismét Megszállottak Napja
Az eseményt összekötik a Hidak és Hídépítők Napjával is. Az egykori futballpálya területén 14 órakor tartják a a kapunyitást, majd 15 órától tartják a megnyitót.
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Az eseményt összekötik a Hidak és Hídépítők Napjával is. Az egykori futballpálya területén 14 órakor tartják a a kapunyitást, majd 15 órától tartják a megnyitót.

“Tavasszal műanyag palackból készült bójákat helyeztünk ki nádasokhoz, kikötőkbe, kőszórásokhoz, és ezekhez mesterséges aljzatokat (fa lapokat) rögzítettünk, hogy a rajtuk kialakuló algabevonatot tanulmányozzuk ” –

A Múltból a jövőbe mottót viselő, négynapos XIII. Bujtor István Filmfesztivál augusztus 18-án veteránautós felvonulással veszi kezdetét, melyen részt vesz többek között Kern András, Bujtor

A közleményben az áll: a magyarországi folyók vízállása továbbra is igen alacsony, és a következő két-három napban is stagnáló vagy lassan apadó vízjárási helyzetre lehet

Mintegy 30 országból 244 páros érkezett az alsóörsi 420-as vébére. – A 420-as osztály a világ vezető ifjúsági hajóosztálya, az egyik legsikeresebb utánpótlás-nevelő osztály, s

Augusztus első napjaiban nagy riadalmat keltett, amikor Veszprém belvárosában az Egyetem utcai építkezésen egy II. világháborús, szovjet gyártmányú rombolóbombát találtak. A Magyar Honvédség, a Veszprém

A Mozart Planet elnevezésű koncertsorozatot augusztus 11. és 14. között rendezik meg a Balatonnál, összesen nyolc helyszínen. A Mozart Planet egy régóta formálódó elképzelésből kialakult
A Balatonfüredi Borhetek egyik nyitóeseménye a borlovagok avatása volt, ahol a jelöltek nemcsak megkóstoltak többféle nedűt, hanem azokat fel is kellett ismerni. Az idei rendezvényen

Elmondta, hogy a várhatóan jövőre elkészülő kerékpárút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal. A beruházás első ütemeként a Fonyód és az

Az eseményt a várható szeles időjárás miatt kellett törölni, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint szombattól folyamatosan hűvösebb levegő áramlik a térségbe, ami
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!