Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 11., kedd

Kiemelt

Kőfeszt ötödször

A kékkúti Kőkút Kert Vendéglőben hétfőn tartott programismertető sajtótájékoztatón Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter jelezte: a Kőfeszt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program térségének olyan

tovább olvasom »

Felkészülni az algásodásra

A BLKI és a Debreceni Egyetem (DE) a magyar tavak, főként a Balaton algavirágzásáról és az algatoxinokról tartott Őszintén a Balatonról című tudományos előadóülést csütörtökön Tihanyban. Az erről

tovább olvasom »

Több mint négyezren eveztek

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapja szerint mintegy 2300 egység evezett a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon, kilenc kategóriában. A sárkányhajósok reggel kilenc óra után rajtoltak, később a

tovább olvasom »

Cirkuszok éjszakája

Balatonlellén a idei gálaműsor kibővített előadásával várja a közönséget az idei cirkuszok éjszakájára a Magyar Nemzeti Cirkusz július 14-én és 15-én. A kétnapos esemény zenés

tovább olvasom »

Idén is lesz Anna bál

Schmidtné Kositzky Anett fesztiváligazgató elmondta, hogy az Anna-fesztivált július 24. és 30. között tartják meg,  csúcspontjaként július 29-én az Anna-bált. Újdonságként említette, hogy a keddi szerenádok

tovább olvasom »

Jubilál a Kék Zászló program

Lombár Gábor, a szövetség elnöke hangsúlyozta, az eredményben tükröződik a balatoni strandok fejlesztésére az elmúlt években juttatott jelentős kormányzati támogatás. A strandüzemeltetők remélik, hogy lesz

tovább olvasom »

Kulturális programok Balácán

Az eseménysorozatot 2022-ben indították útjára a szervezők a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében azzal a céllal, hogy kulturális rendezvényekkel töltsék meg a Magyar Nemzeti

tovább olvasom »

Megvan az év fagyija!

A tájékoztatás szerint az aranyérmes édességet Somodi János készítette, az ezüstérem a nagykanizsai Da Crema fagyizóban dolgozó Wilheim Dávid kávés csokoládéjának, míg a bronzérem a balatongyöröki

tovább olvasom »

Új zenei sorozat Füreden

Augusztus 19-ig hét könnyűzenei és musicalkoncerttel várja az érdeklődőket a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ. A Zenefüred nyitóhétvégéjén, július 14-én pénteken Charlie, másnap, szombaton pedig a

tovább olvasom »