
Megújul a siófoki Rózsakert
Lengyel Róbert polgármester bejelentette, hogy a felújítás elkezdődött. Az eredeti tervekhez képest némi csúszással, mert az első közbeszerzési eljárás során olyan magas összegű ajánlatok érkeztek
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Lengyel Róbert polgármester bejelentette, hogy a felújítás elkezdődött. Az eredeti tervekhez képest némi csúszással, mert az első közbeszerzési eljárás során olyan magas összegű ajánlatok érkeztek

A portál szerdai közleménye szerint a válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett

A tervek szerint júniusban nyit a látogatóközpont – írja a Füred TV.

A magyarországi szálláshelyeken tavaly az összesített adatok alapján 8 millió vendég 22,7 millió vendégéjszakát töltött el az egy évvel korábbi 43 millió vendégéjszakával szemben; a

Megújult Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintos, vissza nem térítendő, európai uniós támogatással Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex

Papp János polgármester elmondta, hogy az összegből az erősen leromlott állapotú óvodát felújíthatják és egy mini bölcsődével bővíthetik. – Jelenleg 23 gyermek van az óvodában.

Mind a négy most bejelentett előadó koncertet adott volna a tavalyi Paloznaki Jazzpikniken, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A július 29-én színpadra lépő, szicíliai származású

A tíz méter magas aranyozott angyal szobor egy galambot tart a kezében, mely a béke, a barátság és az egyetértés nemzetközi szimbóluma. A szobrot a

Az idokep.hu szerint csütörtöktől várhatóan Az Észak-Európa felett felgyülemlett, szibériai eredetű hideg légtömeget egy mediterrán ciklon viharos szél kíséretében “ránthatja le” a hét közepén. A

Az online térben megvalósuló programok mellett azért a szabadba is érdemes kimenni, akár egy szelfi erejéig.
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!