
Viharos szélben mentettek a Balatonnál
A mentésről készült videót itt tekinthetik meg
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A mentésről készült videót itt tekinthetik meg

Az 500 évvel ezelőtti térképeket elemezve kierül, hogy a Balaton egészen máshogy nézett ki, egészen pontosan a feje tetején állt. A Balatont és környékét ábrázoló

A nyitás után a valaha volt legerősebb időszakra számítanak a belföldi turizmusban – ez derült ki a felmérésből, mely szerint a magyarok 72 százaléka tervez

A vád szerint a nő tavaly augusztusban családjával szórakozott egy Balaton-parti szabadidőparkban, ahol a bobpályát is igénybe vette. A pálya területén több tábla hívja fel

Kontrát Károly országgyűlési képviselő választókerületében összesen 𝟑𝟕𝟗.𝟕𝟔𝟗.𝟗𝟓𝟔 forint támogatást nyertek el az egyházi szervezetek a Magyar Templom-felújítási Program keretében.

A mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a földön fekvő beteget, aki nem lélegzett. Azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, amihez hamarosan a körzet háziorvosa is csatlakozott. A

Keddre a viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A magasabb hegyekben akár 10-20 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Azt írták, az

Szokatlan időpontban, ezúttal hétköznap, pontosabban hétfőn este rendezték meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntő éremcsatáit. Először a Balatonfüredi KSE és a Veszprémi KKFT

A férfi kézilabda TippMix Magyar Kupa első elődöntőjét a Telekom Veszprém és a Balatonfüredi KSE vívta. A tóparti együttes nagyon bátran kezdett, 3-3-ig remekül tartotta

A marcali, a keszthelyi, a pacsai és a zalakarosi hivatásos, valamint a somogyszentpáli önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották a tüzet. Az
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!