
Innen megtudhatod, milyen egy főúri étkezőszalon
A projektet és a berendezési tárgyakat is bemutató keddi rendezvényen Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A projektet és a berendezési tárgyakat is bemutató keddi rendezvényen Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy

Ötszázötven millió forintból újult meg az egykori Kánya-villa Balatonalmádiban, amely mostantól a városi bölcsődének ad otthont. Az ünnepélyes átadón részt vett Kontrát Károly, a térség

Egy három évtizeden át elhagyottan álló katonai megfigyelőtorony néhány éve nyílt meg a turisták előtt. Tetejéről a Bakony és a Balaton-felvidék panorámája tárul elénk. A

A Magyar Vitorlás Szövetség nemrég közleményt adott ki: “A Magyar Vitorlás Szövetség – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Vitorlás Szövetség példáját követve –

Az első játszmában szívósan kapaszkodtak a balatonfürediek, de 2:2 után azért a Vasas dominált, sőt 8:6 után sorozatban három pontot is szereztek. Dejan Desnica válaszul

A sportági szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a Balaton-kerülő vitorlás viadal idején számos program várja a tó körül és Balatonfüreden is az érdeklődőket. “Nagyszerű dolog látni,

A város egykori elöljárója, Gaal Gaston ültette be feketefenyővel a kopár felszínű dombot. Legmagasabb pontján, 165 méter magasan egy kilátó áll, amely az 1960-as évekig

A dzsessz, a funk, a pop és a soul jegyében immár tizedik alkalommal szerveződő, jubileumi fesztivált augusztus 4-től 6-ig rendezik meg. A Balaton-felvidéki településen négy

Az egyesület szerint: “a kikötő tervezéséhez annak ellenére kezdtek hozzá 2020 végén, hogy a területrendezésről szóló törvény, és a balatonföldvári helyi építési szabályzat paragrafusai is rögzítik:

Három halfaj közül választhatott az online térben kezdeményezett szavazáson a természet- és halbarát közönség az „Év hala” cím sorsáról. Az akcióban több mint négyezren vettek
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!