Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

Ne feledje! Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni az szja-ból járó kedvezményt. A legegyszerűbb és leggyorsabb – akár mobiltelefonon – online nyilatkozni.

Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre. A korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni.

Kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Nekik érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, és így a kedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet. Azért sem szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd 2026-ban az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni.

A NAV segít: a hivatal Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásával, az ONYA-val, néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg-nyilatkozat, amelyben a legtöbb adat már szerepel, így csak a hiányzó sorokat kell kitölteni. Ráadásul nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, azt ugyanis az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

A családi kedvezmény összege 2025 júliusától 50 százalékkal emelkedik. Az egygyermekesek júliustól 10 ezer helyett 15 ezer, a kétgyermekesek 40 ezer helyett 60 ezer, a három- vagy többgyermekes családok gyermekenként a 33 ezer helyett 49 500 forint adómegtakarítással számolhatnak. Idén nemcsak azért érdemes a forintosított adóalap-kedvezmény helyett a kedvezményezett eltartottak számát megadni, mert az egyszerűbb, hanem azért is, mert így a szülőknek nem kell újra nyilatkozniuk júliusban. Ők automatikusan az 50 százalékkal magasabb kedvezményt kapják.

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után járó kedvezmény összege is nő júliustól.  Ők az eddigi 66 670 forinttal növelt összeg helyett már 100 000 forinttal növelt összegben vehetik igénybe a családi kedvezményt. Ennek érdekében viszont mindenképp összegszerűen szükséges megadni az érvényesítendő családi kedvezményt, mert a kedvezményezett eltartottak számából nem határozható meg, hogy közülük kinek jár a magasabb összegű kedvezmény.

Azok, akik a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményére, személyi kedvezményre, vagy első házasok kedvezményére jogosultak, tavaly óta kérhetik a kifizetőtől, hogy az adóelőleg-nyilatkozatukat mindaddig változatlan tartalommal vegyék figyelembe, amíg nem tesznek új nyilatkozatot, vagy nem kérik korábbi nyilatkozatuk mellőzését. Ezek a kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetők, nem kell minden évben új adóelőleg-nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek.

A 25 év alattiaknak a kedvezmény érvényesítését továbbra sem kell kérniük, mert az automatikusan jár, és a munkáltató vagy a kifizető külön kérés nélkül is érvényesíti.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250