Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 16., hétfő

Brutál sok a szúnyog, szükséges az irtás

A következő napokban 125 településen és hat budapesti kerületben folytatódik a szúnyoggyérítés – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A többi között a Balatonál, a Velencei-tó környékén és néhány további Fejér-megyei településen, Sopronban és a Fertő-térségében, valamint a Duna mentén Budapesten, Baja, Mohács és Szekszárd környékén irtják a rovarokat – írták.
A gyérítések pontos időpontja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján.
Közölték: az elmúlt hét változékony, esős, szeles időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést, ezért a kezeléseket sok esetben, például Szolnok környékén, el kellett halasztani, és a meghirdetett pótnapokon kell megvalósítani.
Előfordulhat, hogy az erre a hétre tervezett beavatkozások egy része is elmarad a változékony időjárás miatt; ezeket szintén később pótolják – írták.

A héten többek között Balatonfűzfőn és Balatonalmádiban is irtanak, de természetesen kijelöltek esőnapokat is.


Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hétvégi felhőszakadások után rengeteg szúnyogtenyészőhely jött létre a kertekben.
Célszerű ezeket a kerti vízgyűjtőket (virágcserepek, vödrök, madáritatók, eldugult ereszek, vízelvezető árkok) kitisztítani, vagy cserélni bennük a vizet, hogy a szúnyogok ne tudjanak kifejlődni – közölte az OKF.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!