Két város közös viadala

A rendezvény hétfőn megtartott székesfehérvári sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke mindkét helyszínt ikonikusnak nevezte. Elmondta: a székesfehérvári városi szuperspeciált és a veszprém-jutaspusztai kislőtéri futamot egyformán kedvelik a nézők, valamint a versenyzők is. Ovádi Péter, Veszprém és térsége fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a közös versennyel újabb szintet lép a két város együttműködése. […]

Újabb hőhullám miatt riasztást adtak ki

A veszélyjelzésük szerint a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna megyére adták ki. Ezekben a megyékben 29 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet valószínű. Emellett Budapestre, Pest, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. Az előrejelzés szerint kedden a […]

Brutál sok a szúnyog, szükséges az irtás

A többi között a Balatonál, a Velencei-tó környékén és néhány további Fejér-megyei településen, Sopronban és a Fertő-térségében, valamint a Duna mentén Budapesten, Baja, Mohács és Szekszárd környékén irtják a rovarokat – írták. A gyérítések pontos időpontja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Közölték: az elmúlt hét változékony, esős, szeles időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést, ezért a […]