Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Szent György hegyi futóverseny

Hegymagas, kultúrház

A program részletei:

A Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE első alkalommal szervez futóversenyt a Szent György-hegyre és környékére szeptember 13-án. A Tapolcai medencében megrendezendő eseményen több útvonal közül választhatnak a terepfutás szerelmesei: 21, 12.5 és 7 kilométeres távokra nevezhetnek a résztvevők. Ezen kívül tartanak gyerekfutamot is, több korosztálynak is hirdetnek eredményt.

Minden induló egyedi érmet kap, a kategóriák első három helyezettje tárgyi jutalomban részesül. A gyerekfutamon minden kis induló apró ajándékot kap.

A célban egytálétellel és frissítővel készülnek a szervezők. Nevezni a helyszínen és az interneten keresztül is lehet.

A rajtot 11 órakor tartják.

Hegymagas művelődési ház

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250