Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Október 21-ig megtekinthetőek Siófokon a Kálmán Imre Művelődési Központban a BAHART Művészeti pályázatára beérkezett művek.

Siófok

A program részletei:

A pályaművek bármilyen technikával készülhettek, a rajzon, festményen, szobrokon át egészen a digitális alkotásokig. A művek témájának egyetlen megkötése volt, hogy a balatoni hajózás 175 éves történetéből, mindennapjaiból ragadjanak ki egy-egy részletet. A kiállítást Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. A megnyitón részt vettek Siófok város alpolgármesterei is dr. Molnár Anita és dr. Nagy Gábor.

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250