Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Naplemente félmaraton

Kedvenc Kereskedőház

A program részletei:

A szervezők úgy gondolják, hogy ezekben az időkben az a legfontosabb, hogy több forgatókönyvvel is készüljenek.

Úgy döntöttünk, hogy a soron következő eseményünk minden eshetőségére hónapokkal korábban felkészülünk, emiatt a legszexibb versenyünk, a III. Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton esetén idejekorán megjelölünk egy „B” opciós dátumot is, melyet akkor vezetünk be, ha a májusi esemény meghiúsulna.

Azaz mindenekelőtt a legfontosabb hangsúlyoznunk azt, hogy nem időpontot módosítunk, hanem csak felkészülünk egy másik eshetőséggel is.

Amennyiben május 1-ig nem történik változás a korlátozások tekintetében, úgy élni fogunk az őszi dátumra való áthelyezéssel, ami 2021. 09. 05.-én, egy vasárnapi napon lesz. A gyermekes szülőknek és másnap dolgozó futóinknak jelezzük, hogy ebben az esetben az esemény kb. 20:00 órakor fog véget érni, tehát időben hazaérhettek majd!

Bízunk benne, hogy a „B” opció bevezetésére nem lesz szükség, de amennyiben mégis, mi fel leszünk készülve rá, hamarosan pedig bemutatjuk a soron következő érmünket, amin egy nagyon látványos eljárást fogunk újra meghonosítani a futós berkekben!

Ölelünk Titeket virtuálisan (és remélhetőleg mielőbb személyesen is),
a futniszép team 💋😘🤗

🔴 III. Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton
🔴 2021. május 23.
🔴 667 fő
🔴 előnevezés ➡️ futniszep.hu

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250