Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Kultúrmorzsázó és jazz

Balatongyörök

A program részletei:

A balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár május 4-én 18 órakor lesz a  „Könnyen érthető jazz” sorozat első előadása. A kötetlen előadássorozat keretében Varga Endre fuvolaművész, zenetanár, a balatongyöröki JazzFiesta rendezvénysorozat ötletgazdája, szakmai vezetője segítségével ismerkedik minden érdeklődő a jazz történetével, műfajaival, jelesebb előadóival, jellemzőivel.
Az első alkalommal a jazz és a blues születéséről esik szó, bemutatják a legnépszerűbb blues előadókat, felelevenítik a balatongyöröki JazzFiestán fellépett blues zenekarokat.
A „sok” szöveget élőzenei produkciók is kísérik. Németh Kyra énekesnő közreműködésével többek közt elhangzik a Lángos Blues is Varga Endréék legújabb lemezéről (Hív a Balaton).
725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250