Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Kult Piknik Keszthelyen

Helikon Kastélymúzeum

A program részletei:

Színházi előadásokkal, koncertekkel, lovas programokkal, fényjátékkal és piknik kosarakkal várják az érdeklődőket Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban.

Augusztus 5-én az Orlai Produkció előadását tekinthetik meg a nézők. A Love Letters című produkció főbb szerepeiben Hernádi Juditot és Gálffi Lászlót láthatjuk 20.30 órától.

Ezt követően a Vagabond Trió ad majd koncertet a Lady Hamilton Kávézó teraszán.

Augusztus 6-án, vasárnap a Hárman a padon című színházi előadást tűzték műsorra, amelynek főszereplői Gálvölgyi János, Benedek Miklós és Egri Márta.

A Lady Hamilton Kávézó teraszán ezt követően 22.30 órától a Long Step ad koncertet.

Keszthely, keszthelyi Festetics-kastély, Kastély utca, Magyarország

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250