Hazai kortárs bábszínházi programok a Káli-medence szívében!

Káli Kultúrpajta

A program részletei:

A KL Színház 2022-ben érkezett Balatonhenyére. Hamar megszületett az elhatározás: hivatásunkkal, a kortárs bábszínházzal élményt adni és közösséget építeni, itt, helyben. A bábszínház ugyanis korhatárok nélküli műfaj. Minden lehetőségünk adott arra, hogy a közösség legkisebb és legnagyobb, legfiatalabb és legidősebb tagjait is megszólítsuk. Ebben a báb műfajának hazai professzionális alkotói lesznek segítségünkre, köztük bábrendezők, tervezők, bábkészítők, zeneszerzők és bábszínészek.

2023 júniusa és decembere között havonta kortárs bábszínházi előadásokra várjuk délelőttönként a gyerekeket, esténként pedig a felnőtteket. Szintén ebben az időszakban szakmai előadásokra, beszélgetésekre, valamint bábkészítő műhelymunkára hívjuk (elsősorban) a helyi közösség tagjait. Balatonhenye szüreti rendezvényén óriásbábos felvonulással jelenünk meg, decemberre pedig falubetlehemes előadást hozunk létre.

Meggyőződésük, hogy a balatonhenyei pajta programjai képesek közösséggé kovácsolni Balatonhenye illetve a környék lakóit, s biztos résztvevői-nézői bázist kialakítva további interaktív közösségi események létrejöttében segítenek az EKF év után is, amellett, hogy a helyi közösséget az alkalomszerű kultúrafogyasztáson túl is aktivitásra ösztönzik.

2023. június 10-én két előadásával is ellátogat Balatonhenyére, a KáLi Kultúrpajtába.
👉11:00 VILÁGJÁRÓ MARIONETTEK – családi előadás
👉17:00 PADOS MESÉK – felnőtteknek szóló előadás
Hogyan lesz egy magyar fiúból a francia bábos egyetem marionettmestere? Bence mindent elmesél Nektek!

Balatonhenye

725x90

További programok

Klasszikus mesejáték Siófokon
Ingyenes koncerttel várnak Siófokon
Fusd körbe a Balatont, Te is!
A klasszikus musical most Füreden
Fedezd fel a szigligeti vár titkait!
Nyolcadszor hívják a szerelmeseket futni
Hódítsd meg a tihanyi csúcsokat!
Festészet, zene és borkultúra találkozása
300x250