Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Félszigetnyi kihívás

Tihany

A program részletei:

Egyedülálló programmal, egy kalandos teljesítménytúrával várnak mindenkit egy túrára szeptember 25-én, vasárnap a tihanyi Belső-tó mellett!
A túra úgy teljesíthető, ha a nyolc kihívás-pont közül ötön helytállsz!
A kihívás kiváló program iskoláskorú gyerekes családok, sportos baráti társaságoknak, sport kalandoroknak, és minden sportszeretőnek.

 Rajtolni 9 – 11 óra között lehet a Belső-tó partjáról (rajt és cél helyszín).

A teljesítménytúrának nincs meghatározott útvonala, minden résztvevő annyi állomást érint, amiennyit csak szeretne, de az eredményes teljesítéshez minimum öt kihívás-ponton kell megfelelően szerepelnie a részvevőnek. A kihívás pontok, (vagy államás pontok) az alltrails térképen, a rajtban kapott papírtérképen, és a papír térkép mellékletekeként QR kód formájában rendelkezésre állnak. A QR kódok segítségével a teljesítő a saját mobiltelefonos térképapplikációjára tudja beolvasni a túrán általa kiszemelt kihívásokat.

A sportesemény nem verseny, inkább egy különleges outdoor program, egy tihanyi sportkaland.

A teljesítménytúrát a Résztvevők a Szervező által elektronikusan, illetve papír alapon rendelkezésre bocsátott térkép alapján teljesítik. A teljesítménytúrának kijelölt útvonala nincs. Az állomáspontok bármilyen sorrendben érinthetők a köztük lévő mozgás teljesíthető gyalog, futva, illetve kerékpárral is. A Szervező a teljesítéshez a Tihanyi-félszigeten található kerékpárutat javasolja.

A teljesítménytúra kizárólag gyalog, futva, kerékpárral vagy rollerrel teljesíthető, bármilyen egyéb eszköz igénybevétele esetén a résztvevő kizárásra kerül. A résztvevőnek tisztában kell lennie teljesítménytúra nehézségeivel, megterveznie saját útvonalát, és megfelelően felkészült állapotban kell lennie. A teljesítménytúrán minden nevező saját felelősségére indul, ismerve saját edzettségi és egészségi állapotát.

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250