Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Az Anna-fesztivált megrendezik!

Balatonfüred, Gyógy-tér

A program részletei:

Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Anna-fesztivált. Az idén ugyan elmarad az Anna-bál, de a hozzá kapcsolódó komolyzenei programokról nem kell lemondanunk. A balatonfüredi esemény július 21-én kezdődik a prímásversennyel.

A prímásverseny 16 órakor veszi kezdetét a Kisfaludy galériában. Másnap 10 órakor a szabadon választott előadásokkal folytatódik a vetélkedés. Ezt követően a zsűri visszavonul. A tanácskozást követően a gálaműsort és a díjátadót este tartják 21 órától a Gyógy-téren.

Másnap 20 órától az Opera-gálával folytatódik a programsorozat. A Magyar Állami Operaház tájékoztatása szerint a koncerten népszerű operaslágerek, kuriózumok és az operaház új évadának bemutatóiból vett részletek is szerepelnek majd. Csütörtök este népszerű kórusrészletek hangoznak el többek között Bizet: Carmen, Kodály: Háry János, Mascagni: Messa di Gloria, Mozart: Szöktetés a szerájból, Puccini: Pillangókisasszony, ifj. J. Strauss: A cigánybáró és Verdi: Traviata című művéből.     A kuriózumok között szerepel a tavaly ősszel az Erkel Színházban rögzített Erzsébet című opera Erkel-féle 2. felvonásának több részlete és Puccini: Edgar című darabjának Requiemje is. Szólót énekel Wiedemann Bernadett és az Opera énekkarának művészei, vezényel Csiki Gábor, zongorán közreműködik Andrássy-Neuenstein Krisztina.

Másnap, szintén 20 órakor, lépnek színpadra az Operaház művészei. Láthatjuk többek között: Boncsér Gergelyt, Cser Krisztiánt, Rálik Szilviát, Szántó Andreát is. Kocsár Balázs zeneigazgató vezényletével hangzik el többek közt Beethoven: István király, Erkel: Bánk bán, Kálmán: A csárdáskirálynő, Purcell: Dido és Aeneas, Ránki: Pomádé király új ruhája, ifj. J. Strauss A denevér, valamint Verdi: Nabucco, Macbeth és Don Carlos című operájának egy-egy részlete.
A közleményből kiderült még, a koncerten olyan áriák is megszólalnak, amelyek már az Operaház ősszel induló új évadát, A francia múzsa szezonját hirdetik, mint Saint-Saëns: Sámson és Delila, Donizetti: Az ezred lánya és Adam: A lonjumeau-i postakocsis című művének részletei. Közölték: az Opera hagyományos harmadik rendezvénye, a július 26-ra tervezett OperaMozi vetítése idén technikai okokból elmarad.

Július 25-én jubileumi operettgálával zárul a program. Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából Káel Csaba rendezésében élvezhetjük az előadást.

Több kísérő programot is tartanak ezen a napon: 15 órától kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek a Helytörténeti Gyűjtemény épületében, ahol báli legyezőket, szíveket, vitorlásokat készíthetnek. Ugyanitt 17 órától az Anna-bálok relikviáiból báltörténeti tárlatvezetést tart P. Miklós Tamás gyűjteményvezető. A Vaszary-kertben 20 órától a Lilien & Kónyai Tibor Duo zenél.

Balatonfüred, Gyógy tér, Magyarország

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250