Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 5., csütörtök

Balatoni környezetben nevelkednek a sikeres sportolók

Hat évvel ezelőtti megalapítása óta a legutóbbi volt a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) legeredményesebb éve, ennek alkalmából szerdán bemutatták a sajtónak, milyen körülmények között készülnek a fiatalok az utánpótlás-nevelő bázison.

Az eseményen elhangzott, hogy a NEKA csapatai eddig 18 korosztályos címet nyertek, a 2018/19-es szezonban pedig tíz együttes hét bajnokságban szerepelt eredményesen.

Mocsai Tamás ügyvezető a mesteredzők közreműködésével nyújtott betekintést az akadémia életébe. Az elhangzottak szerint a bázison általában 130, 13-20 éves korú sportoló tanul és kézilabdázik, fele-fele arányban fiúk és lányok. A komoly sporttudományos háttérrel kidolgozott edzéstervek egyénre szabottak, a növendékek iskolai eredményeire 11 kollégiumi tanár figyel.

Balatonboglár, 2019. június 12.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia növendékei az akadémia spotcsarnokában Balatonbogláron 2019. június 12-én.
MTI/Varga György

A mesteredzőkről elmondható, hogy a NEKA nyolc szakembere dolgozik jelenleg valamelyik kézilabda-válogatott mellett, a növendékek közül pedig több mint ötvenen kaptak játéklehetőséget eddig a korosztályos válogatottakban.

A sajtóbejáráson bemutatták a 2016-ban elkészült, három kézilabdapálya nagyságú multifunkcionális sportcsarnokot, ahol Hajdu János sportszakmai vezető elmondta, az első évben még harminc jelentkezőből hatot tudtak kiválasztani, és három pótfelvételit kellett tartaniuk, hogy beteljen a létszám. Ma már több mint tízszeres a túljelentkezés az intézménybe.

Ami a munkát illeti, arról így vallott a szakember: “Óriási lehetőség ilyen körülmények között, ilyen infrastruktúra mellett, ilyen tehetséges gyerekekkel dolgozni nagy szakmai önállóság mellett.”

Hozzátette, céljuk, hogy minél több válogatott játékos neve mellett szerepeljen, hogy NEKA-növendék volt.

Sótonyi László edző is hasonlóan nyilatkozott: “Boldogság, hogy itt dolgozhatok, ahol nem megélhetési profikkal kell küzdeni, hanem tehetséges fiatalokat kell nevelni úgy, hogy élvonalbeli játékosokká válhassanak.”

Balatonboglár, 2019. június 12.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia lakófaluja Balatonbogláron 2019. június 12-én.
MTI/Varga György

Az akadémia Balaton-parti, két és fél hektáron, gyönyörű környezetben elterülő lakóparkján állnak a kollégium épületei, valamint a komoly eszközökkel felszerelt rehabilitációs és rekreációs részleg, a konditerem, a magyar utánpótlás-válogatott edzőtáborának is helyet adó vendég-apartmanok, és az étterem is. A modern diagnosztikai eszközökkel, szaunákkal, ülőfürdőkkel is felszerelt rekreációs részlegen a többi között anti-gravitációs futópad és járásdiagnosztikai készülék is működik.

Mocsai Lajos ötlete nyomán 2012-ben született döntés a NEKA megalapításáról. Az első növendékek 2013-ban érkeztek a boglári intézménybe. A sportcsarnoktól nem messze, a hajdani tóparti vasutas-üdülő helyén 2017-re épült meg a lakófalu.

Ekkor indult el a kisiskolás gyerekek számára a NEKA Lurkóprogram, az akadémia alapítvánnyá vált, majd tavaly elkészült a rehabilitációs és közösségi épület. A manapság több mint száz embernek egész évben munkát adó balatonboglári sportbázis fejlesztése tovább folytatódik, a sajtóbejáráson elhangzottak szerint.

A NEKA utánpótlás-nevelési feladatokat ellátó, amatőr sportszervezet, ahol a fiatal sportolók felkészülését, versenyeztetését biztosítják – olvasható a központi költségvetésből évi 200 millió forintot kapó, TAO-pénzekkel, és cégek, magánszemélyek felajánlásaival is támogatott akadémia egyik kiadványában.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!