Már minden harmadik autós befizette a gépjárműadót

Az adó összegét a határozat tartalmazza, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikusan vagy postán kézbesít az összes érintettnek. De a fizetendő adó a NAV-Mobil alkalmazásban is bármikor ellenőrizhető. Az applikációban néhány lépésben nemcsak a lekérdezés, hanem a befizetés is egyszerűen intézhető, és ugyanitt kérhető az automatikus, legfeljebb öthavi pótlékmentes részlet is. A gépjárműadó […]

TÖRTÉNELMI MAGASSÁGBAN ZÁRTA A LIQUI MOLY NEKA A MÁRCIUST

Az eredményeknek köszönhetően az együttes fennállása során először a tabella ötödik helyén zárta a hónapot, ráadásul a bennmaradását is bebiztosította. A jó sorozat új célokat is megnyitott a csapat előtt, ugyanakkor a szakmai stáb továbbra is a fejlődésre helyezi a hangsúlyt. Sótonyi László vezetőedző így értékelte a helyzetet: „A mi erőnk a csapatban rejlik: mindig van […]

Megújult nézőterével indítja 15. évadát a balatonszárszói Kultkikötő – Csukás Színház – a kultúra idén is meghatározó vonzerő a Balatonnál

A Csukás Színház idén a 15. évadát kezdi meg. A balatoni kulturális élet egyik meghatározó pontjává vált színház minden nyáron több ezer látogatót vonz a településre. A tavalyi évben közel 6000 néző foglalt helyet a programokon – gyerekelőadásokon, koncerteken és családi eseményeken –, ami jelentős turisztikai forgalmat generált Balatonszárszón. A most átadott 366 új piros […]

Szja: egyre többen kérik a személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít az igénybevételben

A korábbi évek tapasztalatai alapján sokakat érinthet a kiegészítés. Tavaly például az szja-bevallásban 347 ezren érvényesítették a kedvezményt. Idén januárban 128 ezren nyilatkoztak, munkáltatójuk már a bérszámfejtéskor figyelembe vette a személyi kedvezmény összegét. A személyi kedvezményt év közben a munkáltatónak, kifizetőnek leadott adóelőleg-nyilatkozattal kell igényelni, ezt legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) lehet megtenni. 2024-től egyébként […]

ÉLMÉNYEK TALÁLKOZÁSA EGÉSZ ÉVBEN

A korábban is termálvízzel üzemelő beltéri medencét ismét nagyberényi termálvízzel töltötték meg. – A felújítás 1.8 milliárd forintba került; ebből 900 millió forint Európai Uniós forrást Witzmann Mihály (Fidesz) parlamenti képviselő segítségével sikerült biztosítani, 300 millió forintot a város büdzséjéből fedez a Lengyel Róbert (Becsülettel Siófokért Egyesület) polgármester által vezetett képviselőtestület, 600 millió forint pedig […]

Ajánlja fel adója 1+1 százalékát!

Idén is mindenki szabadon rendelkezhet az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának az 1+1 százalékáról. Nyilatkozni számtalan módon lehet, legegyszerűbben a NAV eSZJA felületén, de lehet például elektronikusan a 25EGYSZA-űrlapon, vagy papíron a nyomtatványt kitöltve. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló, korábban tett formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe […]

A jubileumi év jegyében elindult a 180. személyhajózási szezon

A korábbi hagyományoknak megfelelő ünnepi hajófogadás mellett a hajóflotta legidősebb és legfiatalabb tagjai is felvonultak a Balaton vizén, amely méltó tisztelgés volt a 180. születésnapi év előtt. Az esemény résztvevői az új katamaránnal ingyenes sétahajóköröket tehettek, így a látogatók nemcsak szemlélői, hanem részesei is lehettek a jubileumi ünneplésnek és egyetlen napon átélhették a balatoni hajózás […]

Idén is vár a Húsvéti Nyuladalom Siófokon!

Siófok Főtere megtelik élettel az év első nagy fesztiválja a Húsvéti Nyuladalom idején április 3-6. között! Ingyenes programkavalkád várja a városba érkező vendégeket, érdemes itt indítani a tavaszi szünetet! Sztárfellépők, színes programok, húsvéti játszóudvar, futóverseny, locsolkodás, gasztro- és kézműves vásár, valamint borterasz várja a látogatókat. A Húsvéti Nyuladalom zenei kínálatában olyan népszerű előadók szerepelnek, mint a Cotton Club Singers, a Wolf Kati […]

Szezonnyitó ünnepség a Balatonon – indul a 180. hajózási szezon!

Ez alkalomból ünnepi programok és látványos élmények várnak minden érdeklődőt. A jubileumi évad nyitányát ünnepi rendezvénnyel tesszük emlékezetessé, ahol látványos programok, hajós élmények várják az érdeklődőket. Balatonfüred kikötőjében ezen a napon Balatonfüred városa színes programokkal készül az első hajó fogadására, hogy együtt köszöntsük a Balaton új hajózási szezonját. A nap folyamán Balatonfüreden és Siófokon ingyenes […]