Új funkciókat és munkahelyeket nyújt a megújuló balatonfüredi Óváros

Bóka István polgármester ismertette, az Óváros megújításának projektje több elemből áll: A legnagyobb rész az önkormányzat által megvalósítandó mélygarázs, helytörténeti gyűjtemény, zenekari próbaterem, élelmiszerbolt építése, a meglévő épületek felújítása és zöldterületek kialakítása Bírósági Hivatal létesítése a bíróság beruházásában, Járási Hivatal építése a kormányhivatal beruházásában, A terület déli részérén 13 db lakás megépítése. A városvezető szerint […]
Csalók telefonálgatnak Keszthelyen

A DRV Zrt. hivatalos közleményben közölte, csalók telefonálnak a cégük nevében. Mint megtudtuk, az ismeretlenek magánszemélyeket hívtak fel, hogy jelezzék, másnap személyesen felkeresik őket vízmintavételi vizsgálat elvégzése céljából. Kiderült, a DRV Zrt. munkatársai kizárólag megrendelésre végeznek vízmintavételi vizsgálatot magánszemélyeknél. Azt írják: “Amennyiben a fentiekhez hasonló indokokkal keresik fel Önöket a DRV Zrt. nevében, haladéktalanul értesítsék […]
Rongálás a strandon

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere osztotta meg ezt a videót közösségi oldalán. A település első embere azt írta, a strand szépen gondozott területe télen is nyitva áll azok számára, akik szeretnék élvezni a Balaton part szépségét, akik szeretnének egyet sétálni, levegőzni. A strand munkatársai szezonon kívül is ápolják és gondozzák nemcsak a parkot, hanem azokat a […]
Fakivágási tilalom lépett életbe

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere közösségi oldalon közölte, annak érdekében, hogy megvédjék a természetes környezetüket, és annak lakóit, képviselőtársaival egyeztetve polgármesteri rendeletben tiltja meg a fák kivágását a költési időszakban. Ez az időszak március 1-től augusztus 31-ig tart. A rendeletben van egy érdekes szabály is: “A község közigazgatási területén fát kivágni – gyümölcsfa kivételével – kizárólag […]
Felháborító arcátlanság

Az Alsóörs a mi falunk csoportban az említett telek tulajdonosa a következőt posztolta: “NAGY BAJBAN VAGYOK! Tud valaki segíteni?? Megrongálta valaki a kertünk összes tölgyfáját TELKEN BELÜL, minden fa!!! Sírok !!!!!!!! Minden tölgyfa jelölve van és félig bevágva! Találkoztatok már ilyennel???? Kit hívjak, hova forduljak? Nem is értem…. balesetveszélyes is.” Kérjük, azokat a szakembereket, akik […]
Siófokon nem volt hamisgyöngy-üzem

Az internetes portál azt írja: Az ékszerkészítés egyik kedvenc alapanyaga az igazgyöngy, ezt hamisították nagyüzemben egy évszázaddal ezelőtt, de még a hatvanas évek elején is – írta korabeli újságcikkek alapján a Tó-retró internetes blog, szó szerint így: „Volt idő, amikor Európa hamisítói egymásnak adták a kilincset a siófoki hamisgyöngy-gyárban”. A „halezüst” valóban kincs volt A […]
Új főépítész Siófokon

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy február 1-től új főépítészt neveztek ki, Kadlicskó Krisztián személyében. Az új főépítész építészmérnök és építésztervező szakmérnök. A pályáját 1999-ben kezdte a tabi önkormányzatnál építéshatósági ügyintézőként, majd később is a közigazgatásban maradva dolgozott építésfelügyelőként, területi referensként, építési osztályvezetőként, aztán Tolna megyében állami főépítészként. Jelenleg több kisebb […]
Disznóólban tartották fogva az idős nőt

A vádirat szerint a büntetett előéletű vádlottak – akik közül a férfit korábban már kényszermunka bűntette miatt is elítélték – évekkel ezelőtt a bizalmába férkőztek a Siófokon élő, 71 éves, francia állampolgárságú sértettnek, aki idővel elkezdett érzelmileg kötődni a vádlottakhoz, akiket a családjának tekintett. A vádlottak ezt kihasználva előbb beköltöztek az asszony lakásába, majd rávették […]
Jövő év végére megújul a 8-as főút Litér és Balatonfüred közti szakasza

Nyul Zoltán elmondta, hogy a litéri és balatonfüredi csomópontok közti szakaszt négysávossá bővítik, a korábbi lámpás csomópontok helyett külön szintű csomópontokat alakítanak ki. A szakaszon kialakítanak két körforgalmat, korszerűsítik a burkolatot, a biztonságosabb közlekedés érdekében fizikailag is elválasztják az út két oldalát. A balatonalmádi csomópont térségében terelőutat építettek a forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében, amely az […]
A vár nyitására készülnek

Erről és más tavalyi eredményekről beszélgettünk Balassa Dániellel. A polgármester elmondta, hogy tavaly Szigligeten a legnagyobb fejlesztés a vár rekonstrukció volt, amely nagyjából befejeződött júniusban. Idén berendezik a fedett tereken a kiállításokat és azzal lezárul a fejlesztési ütem. Saját erőből kicserélik a Török Bálint kapu melletti híd faszerkezetét, terep rendezést végeznek, hogy a kapunyitásra szebb, […]
