Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 6., péntek

Hajszálra a világhírnévtől Tihany

A Communities in Bloom (CiB), kanadai székhelyű szervezet rangos környezetszépítési versenyében beválasztotta a kistelepülések döntősei közé Tihanyt. Az 1400 lelkes balatoni falu az elmúlt években több virágosítási megméretést is megnyert, de a CiB pályázatában most újabb nemzetközi elismerést söpörhet be – derült ki a Tihanyi Visszhang című helyi lapból.

A CiB zsűrije június 21-én érkezik a településre, ahol értékelik az itt élők fáradozásait, az önkormányzat munkáját, a közösség teljesítményét a környezetvédelem, a fenntarthatóság, a parkosítás, a virágosítás, a tisztaság, a tájképvédelem területén. Fontos szempont, hogy a közösség, vagyis az itt élők, a helyi vállalkozások, az intézmények és az önkormányzat, miként tud együtt dolgozni, tenni, hogyan képes a fejlesztéseket közösen együttműködve elvégezni.

Az önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, június 21-ig, a zsűri érkezéséig minden helyi vállalkozás és itt lakó lehetőségeihez mérten tegye rendbe a portáját.

A zsűri ellátogat majd a az apátsághoz, ahol megtekintik az új beruházást, megnézi még a majorságot, a kilátót, tesz egy sétát a Belső-tó partjához, meglátogatja a Limnológiai intézetet, végigkalauzolják majd a Pisky-sétányon, de a Borsos Miklós tér, valamint a Mádl ferenc tér sem maradhat ki.

Tihany olyan településekkel verseng a dobogós helyekért, mint a walesi Usk, amely az angol virágosítási viadalt már többször megnyerte, a kanadai Fogo-sziget, az olasz Pomaretto, vagy az ír Birdhill.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!