Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 20., péntek

Berecz Zsombor Európa-bajnok

Berecz Zsombor megvédte Európa-bajnoki címét a Finn dingi hajóosztálynak tartott kontinensvetélkedőn.

A portugáliai Vilamourában, az olimpiai Finn dingi osztály Európa-bajnokságának zárónapján már az utolsó előtti, kilencedik futamban elért ötödik hely elég volt Berecz Zsombornak, hogy a tizedik futam eredményétől függetlenül zsebében érezhesse az aranyat (nem is indult el a tizedik futamban). Győzelme a végleges eredménylista publikálásával hivatalossá vált.

Világbajnok, és most már kétszeres Európa-bajnok vitorlázónk a hétfőtől péntekig tartó versenyen elképesztő formában vitorlázott: a 29 nemzet 49 finnesét számláló mezőnyben nem volt tizediknél rosszabb futameredménye, és csütörtökön a nap mindkét futamát megnyerte. Nem volt ehhez fogható egyenletes, kiegyensúlyozott teljesítménye senkinek, pedig olimpiai-, és világbajnokok és helyezettek voltak az indulók között, gyakorlatilag világbajnoki mezőny jött össze az olimpia előtt. A vilamourai nem túl erős, néha el-elforgó termikus szélben még a legjobbak is hibáztak. Zsombor legnagyobb ellenfele, a brit olimpiai bajnok, négyszeres Finn Gold Cup győztes Giles Scott a végelszámolásnál, tíz futam után 23 (!) ponttal szorult a második helyre. Scott ma a 14. és a 13. helyen futott be. Az Európa-bajnoki bronzot a mai zárófutam megnyerésével a svájci Nils Theuninck biztosította be magának.

A finnes élmezőny következő nagy versenyét, a Finn Gold Cup-ot, azaz a hajóosztály világbajnokságát május 5-12-ig rendezik ugyancsak Portugáliában, Portoban.

Forrás: hunsail.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!