Hamis jogosítványok Siófokon

A police.hu számolt be róla, hogy a körzeti megbízottak 2021. április 14-én 10 órakor, a közlekedésrendészeti járőrök pedig 11 óra 30 perc körül ellenőriztek egy-egy személyautóval közlekedő férfit Siófokon. Az egyenruhások mindkét helyszínen megállapították, hogy a sofőrok által átadott jogosítványok hamisak, ezért az autóvezetőket elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 35, és az […]

Berecz Zsombor Európa-bajnok

A portugáliai Vilamourában, az olimpiai Finn dingi osztály Európa-bajnokságának zárónapján már az utolsó előtti, kilencedik futamban elért ötödik hely elég volt Berecz Zsombornak, hogy a tizedik futam eredményétől függetlenül zsebében érezhesse az aranyat (nem is indult el a tizedik futamban). Győzelme a végleges eredménylista publikálásával hivatalossá vált. Világbajnok, és most már kétszeres Európa-bajnok vitorlázónk a […]

Hatodik helyen a Szent Benedek

Három győzelemig tartó párharcot rendeztek a női röplabda Extraligában az 5-6. helyért. A Szent Benedek az UTE-val meccsel. A fürediek 2-1-es hátrányól várhatták a negyedik párharcot, ahol a céljuk a győzelem megszerzése és ezzel a mindent eldöntő ötödik találkozó kiharcolása volt. Végül Kormos Mihály tanítványai hatalmas csatára késztették a jóval rutinosabb fővárosiakat, ám a győzelmet […]

Megújulnak a templomok

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőtől megtudtuk, hogy mivel a tavalyi évben az egyházak részére kiírt pályázatra nagy volt a túljelentkezés, sokan nem kaptak támogatást. Az akkor pályázók mindegyikét segítik a programban. A 3-as számú választókerületben 22 egyházi épített örökség újul meg. Köztük sikerrel pályázott a zalaerdődi plébánia hivatal, valamint támogatást kap egy evangélikus, egy református templom […]

Várják a mentőket a várban

Balassa Dániel polgármester elmondta, hogy a 760 éves vár látogatására nyíló lehetőséggel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a mentődolgozók kipihenhessék a járvány miatti túlterhelésüket. – Hamarosan befejeződik a vár 470 millió forintos fejlesztése, az összeghez az önkormányzat hozzájárult az emelkedő árak okozta többletköltségek fedezésével. A munkálatok utolsó fázisaként most készül a felső-várban nyolc kiállítótér kialakítása és berendezése. […]